Audi A4. Általában családi autó, amivel kényelmesen elvihetjük a gyereket suliba vagy az asszonyt vásárolni. Gyári formában nem túl izgalmas darab, de mint mindenen, ezen is lehet változtatni egy kreativitással. Charles Millas is átalakított pár dolgot a saját elképzelése szerint, bár eleinte esze ágában sem volt hozzányúlni. Miért is tette volna? Az autó egy ritka példány, ugyanis 2005-ben csak néhány darabot adtak gyárilag Ultra Sport felszereltséggel. Az USP módosított első és hátsó lökhárítókat, egy vékony szárnyat és az ajtók alján található elemeket tartalmazza, illetve ültetőrugókat és sportosabb gátlókat. Különleges kiadás, amit Charles nem is akart megbolygatni, viszont egy idő után csak késztetést érzett arra, hogy a saját ízlése szerint változtasson pár dolgon, aztán elszaladt a ló. Az internet ugyanis mindenkit megmérgez  idővel  és ha csak egy kicsit is megvan a hajlam, akkor könnyedén dönthetünk úgy, hogy felugrik egy másik felni, vagy bekerül egy tekerős futómű. Első körben csak annyi volt a cél, hogy kicsit más legyen mint a többi. Charles megvette az új kerekeket és egy állítható futóművet. Aztán ahogy egyre mélyebbre ásta magát a különböző fórumokon, rájött, hogy számára az airride a legjobb megoldás! Először csak simán ív mögé engedte a felniket, amik Stance Wheels márkájúak és 9,5x19 ET 35 méretűek voltak. Ezeket AceAlloy görgők váltották, 9x20 ET 30 méretben, majd Charles meg akarta tapasztalni a tökéletes fitment érzését, és SevenK Wheels –SK Vega darabokat csavarozott fel, 10x18 ET 0 méretben és 215/35-ös Federal gumikkal. Az Airlift Performance és AccuAir elemekből álló levegős rendszert SPC és 034 Motorsport állítható lengőkarok egészítik ki. Az USP csomagot egy módosított Impreza STI első toldat, Relak küszöbök dobják fel. A lámpákat fóliázták és az ablak alsó léceit szatén ezüstre fújták. A beltérben egyedi, csapott aljú kormány, karbon betétekkel, fekete bőrrel és fehér varrással, karbon belső díszlécek, Braum Elite Series ülések, szintén fekete bőrrel és fehér varrással és egyedi váltógomb dobják fel a hangulatot. A motor környékén APR Stage I, APR leömlő és kipufogó valamint egy K&N szűrő jelentik a változást, de a jövőben, nagyobb turbó és a blokk megerősítése szerepel a tervek között, hogy menjen is rendesen az Audi. Arra a kérdésre, miszerint van-e olyan dolog amit megbánt, Charles annyit felel: „ Nincs. Minden évben gyűjtögettem, hogy megvehessem a kiszemelt alkatrészt. Apránként, kemény munka árán sikerült eljutni idáig és ha volt is mellényúlás, büszkén vállalom, mert elértem a célom!” Így is kell hozzáállni! Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Slammedenuff