Március végén és még a múlt héten is, viszonylag hűvös volt, de már semmi sem állíthatja a meg az autós arcokat és lassan minden hétvégére jut valamilyen találkozó. A LowComfort is megtartotta a szezonnyitó találkozóját, amire elég nagy volt az érdeklődés. A délután 3-kor kezdődő talira nagyon sokan érkeztek és elég hamar megtelt a parkoló autókkal. Természetesen vásárlók is voltak a környéken, (hiszen ez a Tesco parkolója) akik meglepődve tologatták a bevásárlókocsikat a kisebb-nagyobb módosításon átesett kocsik között. Ez is egy olyan összejövetel, ahol nem igazán számít, hogy ki, milyen márkára esküszik, vagy mi hajtja az autót. Ugyanúgy elfért a kisebb költségvetésű, szolidabb "tuningon" átesett gép és a hardcore építés egymás mellett. Nagyon sok autó ismerős lehetett az AMTS-ről, de felbukkantak, eddig nem látott gépek is. Az emberek folyamatosan sétálgattak, beszélgettek és a helyi KFC is hamar megtelt. Külön programok nem voltak, de ez nem is az a buli volt. Persze időnként felbukkantak olyan formák, akik úgy érezték, hogy zsinnyegtetni kell a kocsit, de szerencsére kevesen szenvedtek feltűnési viszketegségben. Természetesen fotósok is kilátogattak az eseményre, így az esemény oldalán folyamatosan frissülnek a galériák. 19 óra körül megtartották az eredményhirdetést. 10 autó tulajdonosa  vihetett haza kupát. Ezt követően néhányan hazamentek, de a legtöbben még este 10-kor is kint beszélgettek. Összességében nagyon kellemes kis összejövetel volt a LowComfort által összehozott buli. A csapattal legközelebb a Low Car Show névre hallgató, regisztrációhoz kötött találkozón lehet majd összefutni, amiről szintén be fogunk számolni részletesen. Képekért köszönet Reeves Pictures-nek! További képeket az alábbi linkekre kattintva találtok: 
 
Reeves Pictures  - Miim Photo  - Bódiphoto - JanochAbel Automotive Photography - Roland Csizik Photo