Megmondom őszintén, fogalmam sem volt, milyen címet adjak ennek a bejegyzésnek. Oroszországban tényleg mindent IS átépítenek. Szerencsére az olyan oldalak mint a Lowdaily, Bodybeat, Dropmode és társaik nagyobb rálátást engednek a kinti autós kultúrára, azonban még így is rengeteg durva autó kimarad, amiket a különböző találkozókon lehet látni. (Ezek meglátogatása is szerepel azon a képzeletbeli autós bakancslistán.) Szóval, mint az elején írtam, nem tudtam milyen cím lett volna igazán "menő", mert nem akartam a sablonos szövegeket használni. De lépjünk is túl ezen és koncentráljunk magára az autóra, ami egy Moszkvics 2141. hazai pálya ide vagy oda, ezekből kevesebb módosított példányt találni a neten, pedig van benne fantázia. A 22 éves Artemijnek ez a második autója, amit ritkábban használ. Hétköznapokon egy Mazda 3 MPS-el furikázik. Ez az egész ültetős őrület még 2010-ben kezdődött, amikor emberünket megfertőzte az internet. Miután átnézte a kötelező oldalakat, úgy érezte, szüksége van egy olyan autóra, amin kiélheti perverzióit. Így szemet vetett a család tulajdonában lévő Moszkvicsra. A terv viszonylag egyszerű volt: Legyen alacsony, mindenképp "static", a kerekeknek tökéletesen kell illeszkedniük és mindennapi használatra is alkalmas legyen. A futómű átalakítása volt talán a legnehezebb feladat és Artemij még mindig nem elégedett az eredménnyel.  Első körben lerövidítették a gólyalábakat, amiket VAZ 2112-ből építettek át. Ez nem volt rossz megoldás, csak éppen még mindig magas volt a kocsi, így a tulaj begurult egy műhelybe, ahol aztán orvosolták a problémáját és sikerült rendesen letenni a kocsit. Igen ám, de ezzel egy újabb gond ütötte fel a fejét, mégpedig az, hogy a motor konkrétan a földön hasalt. Így pedig nem lehetett elindulni a kocsival. Semmi gond! Szétvágták a nyúlványokat és a motort megemelték 4,5 centivel. A motorháztetőt is ki kellett emelni kicsit és a kocsit még lejjebb lehetett ültetni. Ehhez viszont a hátsó íveket fel kellett vágni és a kerekeket is be kellett dönteni. A -9°-os dőlésnek köszönhetően már teljesen jó a fitment is és a télen sikerült az első kerekeket is megfelelő pozícióba állítani, így már elöl is 9° a dőlés. A beltér teljesen gyári és barna színű, viszont szinte teljesen új, hála egy remek vételnek. Vannak még tervek az autóval, de a legfontosabb dolgo, a tökéletes ültetés, teljesült végre. Nincs izzadságszag, megfelelési kényszer. Volt egy elképzelés és megvalósult. Erről kéne szólnia ennek az egésznek szerintem. 
Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Lowdaily