Az idei szezonban nem csak SoLow nyúlt hozzá a Mercedes S osztályhoz. Készült egy másik is csendben. Gergő nem verte nagy dobra a dolgot. A fehér CLK után beújított egy S-klasse-t, amikor akkor még fekete színű volt. A projekt teljes lakatolással indult, kicserélték az első és hátsó lámpákat, felkerültek az AMG kiegészítők és ezután ledurrantották a képeken látható árnyalatúra a kocsit. Első körben átprogramozták a gyári futóművet és 3 centivel lejjebb került a bódé, illetve ezzel a mozdulattal új kipufogórendszer is beépítésre került. Ezután megkapta a tulaj által kiszemelt Keskin szettet és így láthattátok az idei AMTS-n kiállítva. Több csoportban is érte támadás Gergőt, hogy miért nem MAE felniket csavarozott fel. A válasz rendkívül egyszerű: Ez tetszett. Aztán mégsem maradt a kocsi alatt sokáig az a garnitúra. Helyére 20-as FAB Design felniszett került és a teljesen átprogramozott Airmatic rendszernek köszönhetően, tökéletesen rá lehet engedni a kasznit, a kerékjáratok pedig úgy nyelik el a 10" széles görgőket, hogy öröm nézni! A beltérben is történtek változások. A két első ülést és a kormányt is kicserélték. A hangszórókat az USA verzió darabjai váltották és teljesen átkábelezték az autót, hátra pedig egy mélyládának is jutott hely. Belül amúgy fekete-piros bőr uralkodik, és Gergő a fabetétet is ki szeretné cserélni, hogy jobb legyen az összkép, azonban erre már lehet nem kerül sor, mert az autó eladósorba került. Sokan most biztos felhúzzák a szemöldöküket, hogy akkor miért költött rá és foglalkozott a kocsival ennyit az ember, ha máris a HaHu-n köt ki. A helyzet az, hogy a tulajnak egy régi álma teljesült nemrégiben és hozzájutott egy Mazda RX-8-hoz. Mivel nincs szükség két projektautóra, ezért a Mercinek kell mennie, de nem mindenáron. Remélhetőleg a Mazda sem marad érintetlen és hamarosan beszámolhatunk arról is! 
Képekért köszönet: Revees Pictures