A 80-as évek végét és a 90-es évek elejét nyugodtan nevezhetjük aranykornak. Mostanában egyre többen visszasírják az akkori vasakat, mert ugyan nem volt annyi légzsák és vezetéssegítő berendezés mint most, de sokkal nagyobb élmény volt őket vezetni, főleg ha a csúcsmodelleket nézzük. Az E30 M3 egyik legnagyobb riválisa a Mercedes Benz 190E volt. Ebből a 2,5 literes 16 szelepes négyhengeres Evolution II-ből 502 darabot gyártottak. Akkoriban a 250+ lóerő már bőségesen elegendő volt a boldogsághoz és a piros tartomány is 7200-nál kezdődött, így igazi orgazmus volt a fülnek, amikor leforgatták teljesen. Ma már ebből is kevés rohangál az utakon és a gyűjtők időben lecsaptak a még fennmaradó példányokra.