Azt már tudjuk egy ideje, hogy a Lengyelek, ultradurván űzik az autóépítést. Olyan minőségű autók gurulnak ki a garázsokból, hogy nem győzzük kapkodni a fejünket! Ha csak a BMW-ket nézzük, akkor van csak annyit mesélnék, hogy az idei Germanfest-en, az összes BMW-ben M-es, turbós bagy turbós M-es motor volt beépítve és ezen felül a ritkaságnak számító kiegészítőkből is azon a rendezvényen lehetett látni a legtöbbet, mindezt olyan pontossággal, és minőségben beépítve, hogy az ember nem is tudta hova kapkodja a fejét! Szóval ezek a formák nem ismerik a tréfát ebben a tekintetben, de elég csak az idei Raceism-re is visszagondolni, ahol aztán tényleg nem lehetett belekötni egyik autóba se! Most pedig itt van egy 5-ös Touring, amit igazából azért vásárolt a tulaj, hogy a korábbi E46-ot nagyobbra cserélje, hiszen érkezik a baba! Mateusz még 2010-ben vásárolt egy E46 touringot magának, ami állítható futóművet, 19-es felniket kapott, természetesen robbantott gumikkal. 4 év után derült ki, hogy jön a baba és ismerjük a mondást: A terhességi teszt az, ami egy kupéból, touringot varázsol. Ebben az esetben a touringból, touring lett, annyi különbséggel, hogy az újabb, F11 szériára esett a választás. A Carbonschwarz metallic fantázianévre hallgató fekete puttonyost 3 literes dízel motor hajtja. Mivel azt is tudta, hogy alapból napi használatban lesz a kocsi és nem is fog gyári állapotban maradni, úgyhogy nem az X-Drive verziót választotta, hiszen utána elég nehézkes lett volna a felniválasztás, mivel különböző méretű kerekeket lehet csak felszerelni. Túl nagy tervek nem voltak. Egyszerű legyen és nagyon alacsony! Rövid időn belül be is került a levegős futómű, amit KW V3 állítható szettre, Bilstein B6 gátlókra építettek és Viair alkatrészeket használtak fel. Ezután az Egyesült Államokból rendelt egy Niche Surge felniszettet, amit 10,5x20 méretével elég jól kitöltötte a helyet és csak némi peremezésre volt szükség. Végül pedig Schmiedmann karbon toldat tette fel a pontot az I-re. Ez nagyjából egy évig okozott kielégülést a tulajnak, és tudta, hogy sokkal több van az autóban még. A következő szezonra eladta a felniket és 11x20-as Rotiform IND-T darabokra cserélte le a Niche-ket. Ezek a görgők körben 4"-os peremmel rendelkeznek és 255/30-as Nankang NS2-ket húztak rájuk. Mivel itt már jobban át lehetett látni a küllők között, nagyobb fékekre is szükség volt. A sárga Akebono nyergek egy Audi SQ7-ről, a 380-as tárcsák pedig a Range Rover V8-ról érkeztek. most már megvolt a felni és a magasság, de ettől a ponttól kezdve a toldat már kevésnek bizonyult. A "sima" M5 elem nem volt elég Mateusznak, úgyhogy a Prior Design-tól rendelt egy olyan elemet, ami az F80 M3 első lökösére hasonlít. Sajnos nem pontosan úgy illeszkedett mint ahogy eltervezte, de végül sikerült úgy felrakni, hogy ne tűnjön gagyinak a dolog. A végén még egy Maxton Design első koptató is helyet kapott,m valamint minden krómot eltüntettek és helyükre a shadowline, fekete kiegészítők kerültek felszerelésre. Valami hangot is kellett adni a sportos megjelenésű családinak, úgyhogy egyedi építésű rendszer került a kocsi alá, aminek a végén 4 darab vég "figyel" a DTM stílusú karbon diffúzorban. Ezen kívül mást nagyon nem bolygattak, de nem is volt rá szükség, hiszen már így is durvább a megjelenése, mint sok másiknak. Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 



 

Forrás: Raceism