E30 M3-at építeni, felújítani, kiállítani, a világon bárhol garantált sikerrel jár. Nem számít, hogy a SEMA-n hemzsegnek az olyan munkák, amik sokkal többe kerülnek, vadabb megoldásokat alkalmaztak a munkálatok folyamán, vagy éppen olyan fényezést, netán belteret kaptak, aiktől mindenki elájul. Az E30 M3 mindig betalál, de azért nem árt, ha valami olyasmivel próbálkozunk, ami nem megszokott. Egy csapat főiskolás a képeken látható E30-at gurította ki a Showra, ami első ránézésre egy korhű külsővel rendelkező, átlagos M3-nak tűnik. Ez az érzés egészen addig tart, amíg meg nem pillantjuk a motortérben pöffeszkedő, F80 M3 motort! Ráadásul nem csak a motort hajították be az S14 helyére, hanem a hajtásláncot is átemelték az ifjú "versenyzőből". A srácok 11 hónap alatt építették meg a gépet, természetesen segítséggel. A segítség itt nem azt jelenti, hogy helyettük végezték el a munka oroszlánrészét, hanem azt, hogy tapasztaltabb koponyák figyelték minden lépésüket és ha valamit nem jól csináltak, akkor kicsit módosítottak a dolgokon, hogy később ne szálljon szét az egész. Azért az E30 M3 mellett döntöttek, mint alap, mert ez egy olyan autó, amit mindenki megbámul, kortól függetlenül és mivel a SEMA volt a cél, átlagos, unalmas autóval nem lehetett próbálkozni. Természetesen mielőtt a motort beépítették volna, teljes lakatolás, majd fényezés következett. Minden csavar, gumi vagy műanyag alkatrészt kicseréltek újra. Az összerakás közben, pedig a világ minden tájáról érkeztek Motorsportos alkatrészek, mert korábban felkutatták azokat a srácok. Rengeteg egyedi megoldásra volt szükség, beleértve a motor és a futómű megerősítését is. Miután mindennel végeztek, bekerülhetett az S55B30 motor, minden sallangjával. A megfelelő hűtésről a CSF cég termékei gondoskodnak. Jelenleg mindent úgy kötöttek be, mintha gyári lenne. Így tökéletesen működik a kipörgésgátló és az ABS is! Motion Control állítható futómű tartja az úton az autót. A kerékjáratokban központi csavaros Forgeline felnik forognak, amik tökéletesen hozzák a DTM érzést. A beltérben piros nappa bőr fedi az üléseket, illetve a műszerfalra is jutott némi bőr. Apropó műszerfal! A gyári héjba, az F80 műszereit építették be, amik tökéletesen működnek és nem is hatnak idegenül az E30-ban. Tulajdonképpen ez egy klasszikus bódéba ültetett, modern technológiával fűszerezett sportautó. Külön érdekesség, hogy az autót benevezték a Battle Of the Builders.be is, a Young Guns kategóriába. Mind a megjelenés, mind a kivitelezés csillagos ötös! Ha így haladnak, akkor fogunk még a munkáikról hallani! 



 

Forrás: Carstyling.hu