A japánoknak megvan az a különleges érzékük, hogy mindenből ki tudnak hozni egy kicsit még jobbat, és teszik ezt úgy, hogy szokatlan megoldásokat alkalmaznak, amit és ahogy csak ők tudnak úgy adagolni, hogy nem válik vicessé a végeredmény. Mert azért valljuk be őszintén, láttunk már elég sok olyan "showcar"-nak csúfolt valamit, amin rengeteget dolgozott az alkotó, de valahogy nem a csodáltuk, hanem inkább mosolyogtunk rajta. Nyilván vannak olyan szélsőséges építések a szigetországban is, amit az európai emberek nem igazán értenek, de ha jobban utánanéznük, akkor hamar rájövünk, hogy az ott teljesen normális és valójában az ottani autós kultúra része. De ne kanyarodjunk el a végletek felé, hanem maradjunk az olyan egyszerű alapoknál mint a képeken látható Fiat 500, ami vlaójában egy Abarth 595, szóval a csúcsmodell a palettáról. Az autó nmár lényegesen nagyobb az eredeti, első szériás 500-asnál, de még mindig nem nevezhető túl nagynak, főleg ami a belteret illeti. Az viszont vitathatatlan, hogy sportosabb a megjelenése az alapmodellnél, amire egy eddig ismeretlen műhely rátett egy lapáttal. Three Hundred. Ez a cég neve és az, hogy Én nem hallottam róla eddig nem nagy dolog, de hogy a Speedhunters Dino-ja sem az már sokkal meglepőbb. A csapat egy ideje már létezik és ezen az autón jól szemléltetik, hogy milyen kiegészítőket gyártanak. Ami elsőre feltűnik, az a widebody szett. A gömbölyű autót sikerült vállasabbá tenni ezzel és így nem csak agresszívabbá vált, hanem a kerekek is kikerülhettek a szélekre és ezzel még stabilabbá vált az autó. Minden más elem, amit felszereltek, karbonból készült. Legyen szó a szellőzőkkel ellátott géptetőről, az első koptatóról vagy a küszöbökről. Ami viszont érdekes, hogy nem a puszta karbon felületet láthatjuk, hanem fényezték is őket, ami feldobja a látványt. Oldalanként, valamivel több mint 6 centivel szélesebb az autó és a kerekeket is ehhez igazították. Ahogy alaposabban megnézzük, akkor találhatunk gumidarabokat ráégve a kasznira, ami jelzi, hogy bizony nem csak a parkolóban meg kiállításokon mutogatják a Fiatot, hanem pályanapokra is járnak vele, amiért külön dicséret jár! Tovább haladva, a csomagtérajtón találunk egy szárnyat, a szárnyon. Hülyén hangzik, de egyáltalán nem néz ki rosszul az egyébként karbonból készült légterelő, amit a fényezett gyári darabra szereltek fel. A 7 küllős, fehér felnik is a sportos megjelenést erősítik és kicsit a rallyautókra emlékeztet. A hátsó diffúzor kicsit a "nagy testvérre", a ferrarira emlékeztet és a karbont itt is feldobja a vékony kék csík. Összeségében sikerült megvadítani az alapból vidám kisautót és így már sokkal férfiasabbnak tűnik, bár "normális" méretű férfi ember számára még mindig szűkös lehet, de Japánban tökéletes. Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Speedhunters