Az idei Tokyo Auto Salon-on voltak igazán különleges gépezetek, amik közül az egyik a képeken látható Porsche. A 4Laws által épített 1981-es 911 nem egy újabb RWB verzió, (hála az égnek, ha szabad ilyet mondani) hanem sokkal inkább valami olyan különlegesség, amihez foghatót ritkán látni. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy azért büszkén megemlítsem hazánk legkomolyabb csapatát, az RS Tuning-ot, akik már évekkel ezelőtt tető alá hoztak egy hasonló projektet, aminek az alapja egy hármas Golf volt. Szóval lehet, hogy Japánban most erről beszélnek, de a hazai mesterek ezen már túl vannak egy ideje…. A 4Laws nem kis feladatba vágta a fejszéjét, amikor darabokra szedte a 911-et és minden egyes elemét elkezdte legyártani karbonból. Ehhez egy olyan technikát alkalmaztak ami vegyíti a kétféle elkészítési módot (nedves, száraz) Nem szeretnék belemenni a részletekbe, mert hosszan lehetne kifejteni, hogyan is készül egy-egy elem, (talán majd egyszer egy igazi szakértőt meginterjúvolok) a lényeg az, hogy ezzel a technikával könnyebb a nedves változatnál és kicsivel nehezebb a száraznál, viszont sokkal strapabíróbb és erősebb mindkettőnél. Ezen kívül más nem is nagyon változott az autón, egyedül a felnik tekintetében találunk igazi japán behatást. A Watanabe gurigák és a rájuk húzott 225/55 R 15 Advan gumik tökéletesen illenek az autóhoz, mind stílusban, mind méretezésben. Nyilván a szénszálas bódé miatt volt folyamatosan tömegnyomor az autó körül, de ez is olyan szempont, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. IDE KATTINTVA még egy videót is találtok, amit a Toyo Tires csapata készített.





 

 

Forrás: Super Street