Milyen egy jó driftautó? Könnyű, erős, rengeteg alkatrészt lehet hozzá kapni és puritán. Legalábbis ami az utasteret illeti, hiszen egy igazi versenyautóban nincs szükség klímára, fűthető ülésekre és egyéb felesleges elektronikai kütyükre.
Na a képeken látható Merci, rohadtul nem felel meg ezeknek a kritériumoknak, mégis nevezhetjük driftgépnek.
Akkor most, hogy is van ez? Kezdjük az elején. Denis Ivanov családja Litvániából érkezett az Egyesült Államokba, hogy valóra váltsa az amerikai álmot. Külföldiként ez nem volt egyszerű feladat, de szorgalommal, kitartással, sikerült elérni azt, hogy jó körülmények között élhessenek. Denis-ről elég korán kiderült, hogy minden érdekli, amit benzin hajt. Első projektje pedig egy E36 volt, amit aztán félbehagyott, miután összehaverkodott, Scott Drozd-dal, aki az FCP Euro alapítója és ma már Denis legjobb barátja. Hogyan történik egy ilyen egymásra találás? Nagyon egyszerű. Adott két ember, akik ugyanazért rajonganak és mivel szeretik az egyedi dolgokat, ezért képesek máshogy is gondolkodni, mint a legtöbb ember. „Thinking outside of the box” Dobozon kívül gondolkodni, ami egész egyszerűen annyit jelent, hogy nem a megszokott megoldásokat követni, hanem merni meglépni olyat is, ami megosztja a közönséget. Ennek az együttműködésnek az eredménye a Dapper Drift névre hallgató Mercedes. Még mielőtt azt hinnénk, hogy egy átlagos 320CDI volt az alap, akkor gyorsan tisztázni kell, hogy a csúcsmodellt választották projekautónak. Az E55 AMG, amiben, a teljesítmény mellett, a kényelmi extrák listája igencsak hosszú. Klíma, elektromos ülések, ablakok, hátsó roló, fűthető ülések, bőrbelső, fényre sötétedő visszapillantók stb. „Normális” esetben egy ilyen autót darabokra szednek és szinte csak az üres váz marad, elektronika nélkül. Itt nem ez történt. A feltöltős V8, a maga 469 lóerejével elég dinamikusan képes mozgatni a bódét, úgyhogy ahhoz nem is igazán kellett hozzányúlni. A gond ott kezdődött, hogy ehhez a típushoz nem túl sok versenysportos alkatrészt lehet beszerezni, de szerencsére az alkotók voltak elég találékonyak és megoldották a dolgot úgy, hogy közben simán használható is maradt a kocsi. Innen a név is: Dapper Drift. A kocsiban minden egyes extra működik a mai napig, viszont azért voltak dolgok, amiken változtatni kellett, hogy veretni is lehessen a kocsival. Ilyen például az ABS és a többi menetstabilizáló elektronika. Ezt sikerült úgy megvariálni, hogy gombnyomásra ki lehet iktatni mindent és akkor elszabadul a pokol, de ha vége a mókának, egy mozdulattal újra kezes báránnyá változik a kocsi. A gyári kormányt leváltani versenykormányra sem egyszerű feladat, hiszen teljesen egyedi kormányagyat kell gyártani hozzá, amiben helyet kaphat az elektronika is. Mivel ezt a típust nem gyártották manuális változatban, ezért megmaradt az automata. A Speedshift 5G-Tronic 722 váltó tökéletesen ellátja a feladatát. Bírja, mert ezt a váltót szerelik az S600 V12-be is, ahol 1000 Nm nyomaték kínozza a gyári alkatrészt. Annyi extra dolgot viszont sikerólt még hozzáadni, hogy a Momo kormány hátulján elhelyeztek két pici váltógombot, hogy véletlenül se kelljen kapkodni és így könnyebben kezelhető a hidraulikus kézifék is. Egyszerű, de mégis fantasztikus ötlet! A gyári futómű helyére KW Variant II került és a kerékjáratokban 9,5x18 méretű TSW Chrono felnik forognak. Ezen kívül még egy nagyházas HAG125 sperrdiffit is kapott a gép. A karosszériára pedig szélesítések és egy első toldat is felkerült, valamint a mattzöld fényezést némi dekorral egészítették ki. Az autónak a varázsa azonban abban rejlik, hogy miután kiálte magát a pilóta a pályán, nem kell trélerre húzni a vasat, hanem csak simán átállítani az elektronikát és máris, akár dübörgő klíma használata mellett, lehet menni haza, teljesen legális módon. Most őszintén! Kell ennél jobb játszós autó? Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Speedhunters