Amikor az ember olyan környezetben nő fel ,ahol hot rod-okat, egyedi motorkerékpárokat építenek, akkor hamar magával ragad az életérzés és csak idő kérdése, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor egy saját projekt megvalósítása lesz a fő cél. Jessie Chomick is bejárta ezt az utat, és amint lehetősége adódott, hogy megörökölje testvérétől a félig kész projektautót, nem sokat gondolkodott a dolgon. Néhány évvel később ugyan ráébredt, hogy több pénzt és még több időt emésztett fel ez a platós, mint először gondolta, de ugyanakkor semmit sem bánt meg. 

 

A B2200 hátsó része teljesen egyedi. A fülke utáni részt levágták és egyedi alvázat gyártottak hozzá, és a futómű is saját elképzelés alapján készült a kocsi alá. Slam Specialties RE7 légszákok engedik a kasznit teljesen a földig. A 20-as Lexani LSS 11 felnik teljesen kitöltik a kerékjáratok, függetlenül attól, hogy ki van emelve a gép, vagy a földön ül. A körben 8,5" széles görgőkre 235/35-ös gumikat húztak. Fekete fényezést kaptak, de a küllők elülső részét krómozták. A kerekek mögött Wilwood fékek lassítják a platóst, 6 dugattyús nyergekkel. 

Miért volt szükség ilyen fékekre? Mondanom sem kell, hogy nem a valami fáradt szívódízel dolgozik a géptető alatt! 383-as small block V8, Edelbrock szívósorral, módosított Patriot S10 leömlőkkel, egyedi kipufogórendszerrel, 770R4 váltóval és az egész egy 8,8-as Ford hátsó hídban végződik. A teljesítményről nem írnak, de gondolhatjuk, hogy nem lehet vérszegény. 

A karosszéria sem úszta meg komoly átalakítások nélkül! Közel 18 centivel rövidítették meg a platót és ezzel egyidejűleg  ki is szélesítették az autót, oldalanként 10 centivel. Mindezt úgy, hogy első ránázásre nem is tűnik fel a dolog. A platólemezt megemelték, hogy minél lejjebb ereszkedhessen a kocsi. Az első lökhárító egy átalakított Toyota 4 Runner darabnak adta át a helyét és a fényszórók eredetileg Ford Rangerhez készültek. A hátsó lökhárító is a kukában végezte, helyére Grant Kustom's darabot szereltek fel. Végül edig az egész autót lefényezték az Axalta Paints munkatársai. 

A beltér is ugyanolyan durva átalakuláson esett át, mint a külső. Ranger ülésekben foglalhat helyet a sofőr és utasa. Fekete bőr és gyémántvarrás dobja fel a látványt. A műszerfalat is szépen átalakították. Speedhut műszerek tájékoztatják Jesse-t a 383-as állapotáról és az üvegszálas panelbe egy Ipad Minit is beépítettek. A középbox is teljesen egyedi és ebben kapott helyet a pohártartó, itt találjuk a könyöklőt, a levegős rendszer vezérlőjét, de még a Kicker hangszórókat is ide telepítették! 

Azt kell, hogy mondjam, a rengeteg "fitmentcamberstance" akármi mellett egy ilyen durván átalakított autó mindig hoz némi felfrissülést, pedig ez a fajta autós kultúra sokkal nagyobb múlttal bír. Itthon eddig nem igazán láthattunk hasonlót, de aztán lehet idén ez is változni fog!

Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 



 

Forrás: Slam'd Mag