A Volkswagen Golf eléggé kedvelt alap a világon mindenhol. A hármas Golf is megkapta már korábban a "Fila táska" jelzőt. Tény, hogy viszonylag ritkán látni extrém megoldásokat, de még így is lehet mondani, hogy nincs két egyforma építés. Bence autója sem show-ra készült, mégis jó a kiállása és kellemes a megjelenése. 
 
Tavaly július közepén került hozzám ez a Golf 3 GTI, szöggyári állapotban. Megvétel után nem egészen 2 héten belül, munka után, mentem is gewindéért, amit aznap este kötelező jelleggel be is tettem, és letekertem ameddig lehetett, hogy ne nézzenek ki Lurdyban az emberek. Nem sokkal később jött szembe velem a jelenleg az autó alatt lévő Mercedes felni szett (17x7.5j ET47).  Kb. 8 hónapot pihentek a gardróbszekrényben és türelmesen várták, hogy új fényezést kapjanak illetve, hogy meglegyen minden szükséges kellékük.
 
Szép lassan megvettem a négy új 185/35 gumit, illetve a 20mm-es módosítókat és a hozzá tartozó, új csavarokat is. Időközben jött egy lehetőség egy jó állapotú ritka Hella Magic Colour Silver hátsó lámpa szettre, ami meghatározta az egész autó összképét, ezzel egyidejűleg pedig kapott a sárvédőbe illetve lökhárítóba is fehér indexeket, illetve a kifestegetett lemattult gyári első lámpák helyére egy hibátlan gyári Hella lámpa került. Amikor felkerült a felni szett kiderült, hogy sajnos nem ül le annyira amennyire kellene neki, segédrugó nélkül sem, így előre rövidített gewindét szereztem, és mindjárt sokkal jobb volt a helyzet. Jelenleg a gyári ívekkel tökéletesen elfér mindenhol mindenki.
 
Jövőre tervben van, hogy a jelenlegi bőr kis Recarokat kicseréljem egy nagy Recaro szettre. Továbbá szeretnék bele, egy nagyobb szívet is, egy megfelelő kipufogó rendszerrel, és ha teljesen elszakad a cérna lehetséges, hogy a levegős futómű is szóba jöhet még. Persze ez mind a jövő zenéje, egyelőre idén még szeretném kijavítani az összes esztétikai hibáját az autónak illetve, a futóművet is szeretném teljesen felújítani, hogy minden tökéletes legyen." 
 
Kíváncsian várom, hogyan fog tovább alakulni az autó sorsa, de mindenki biztos lehet benne, ha valami durva változás fog történni, akkor arról mi is beszámolunk majd!