Lehet, hogy ilyen lesz az új MR2? 

A középmotoros, kétüléses, hátsókerekes sportautó nem tud akkora sikert maga mögött, mint a Supra, de még így is elég nagy a rajongótábora. 1984 és 2007 között három generáció készült, a W10, a W20 és a W30. Érdekes módon a legtöbbet az első szériás MR2-ből értékesítettek, több mint 164.000 darabot. Az utolsó generációból alig 27.000 darabot adtak el, mondjuk itt valószínűleg közrejátszott az is, hogy nem mindenhol lehetett kapni a sportautót. 

Most pedig annak ellenére készült egy koncepció a finn tervező, Esa Mustonen által, hogy szó sem volt új MR2-ről korábban. Emberünket ez nem különösebben érdekelte és elkészített pár tervet. Túl sok információ nem áll rendelkezésre, a 2021-es dátum is csak találgatás, mint ahogy az is, hogy teljesen elektromos lesz vagy inkább hibrid az új sportautó. 

Akármi is lesz a végeredmény, ha ezen a formán nem változtatnak, akkor még akár jó dolog is kisülhet belőle.