Emlékeztek még? Hungarian Streetracing Club, Downtown Draggers, Island Warriors. Hazai csapatok, akik péntek esténként gyűltek össze megadott helyeken és csapatostul vonultak át a városon, hogy aztán hajnalig, mérjék össze az autók erejét. Illegális gyorsulás. Ha szerencsénk volt, akkor nem jött ki a Rendőrség, vagy még pont át tudtunk vonulni egy másik helyre. Maga a gyorsulás is jópofa volt, de a legizgalmasabb mindig az a része volt a dolognak, amikor a tömeg egyszerre indult el a megadott helyszínre. Régi szép idők..... 
 
Persze a világ más tájain is megvannak ezek az éjszakai csapatások, csak éppen más szinten, más körülmények között. Japánban létezett a Mid Night Club névre hallgató csapat, akik illegális versenyeket szerveztek a Wangan-on. Itt az számított, hogy mennyire gyorsan tud hajtani a "versenyző" és ahhpz, hogy klubtag lehessen valaki, olyan autóra volt szükség, ami tartósan tud 250 km/h feletti sebességgel közlekedni és verseny közben át kellett tudni lépni a 300 km/h-t is! Az új tagok, egy évig csak újoncok voltak és kötelező volt minden találkozón megjelenniük, illetve ha veszélyeztették a csapattagok életét és biztonságát verseny közben, akkor azonnali kitiltás volt a következmény. Az 1982-ben alakult klub tagjait onnan lehetett felismerni, hogy az autójukon Mid Night Car Speciall matrica volt, vagy a szélvédőn lehetett ilyen napellenző csíkot találni, esetleg a küszöbön a Mid Night Racing Team matrica volt látható. 
 
A klub végül 1999-ben oszlott fel, ugyanis néhány Bosozoku tag versenyre hívta ki a Mid Night Club képviselőit. Néhány tag felvette a kesztyűt és elkezdődött a nagy sebességű hajsza a pályán. Azonban forgalmasabb szakszhoz értek és tömeges balesetbe keveredtek, amiben nem csak a versenyzők, de vétlen sofőrök is megsérültek. Mivel a klub szabálya kimondja, hogy nem szabad veszélyeztetni más autósokat, így a vezetőség úgy döntött, hogy feloszlatja az egész klubot, hiszen ez egy óriási baleset volt. 
 
Na de ha azt hitted csak ennyi volt a japán éjszakai autós élet, akkor nézzük mi újság a Kanjozoku-val. Ellentétben a Mid Night Club autóival, a Kanjo tagjai nem arra törekedtek, hogy 300 km/h-val száguldozzanak. Akárcsak a Boso bandák, a Kanjo tagok is a rendszer elleni lázadásukat fejezték ki versenyzésükkel és persze maga a versenyzés volt a másik fő ok. Adrenalinlöket és egyben a tisztelet kiharcolása az másik tagtól. Ennyi van a háttérben. Ez a brigád is a '80-as években alakult és a pálya a 7,7 km hosszú Kanjo Loop volt. Itt nem a nyers erő számított, hanem a vezetési tudás, a kiváló futómű és pörgős motorok. Így nem meglepő, hogy a kezdetektől fogva a Honda Civic adja az igazi Kanjo életérzést, ezzel is jelezve, hogy ez a típus erre lett kitalálva. Az ősKanjo tagok még a harmadik generációs Civic kormány mögött verettek a Loop-on. Akkoriban ezek az autók uralták a japán bajnokság A csoportját, így tökéletes alapok voltak, hiszen jól vezethető, stabil a pályán és erős, pörgős motorokkal szerelik őket. Az EF, EG és EK szériák a legkedveltebbek és azokon belül is a VTi vagy Type-R modellek. Ezeknek a motorját nem is igazán babrálták. Kipakolták a belteret, felszereltek egy direktszűrőt és egy kipufogót. A futóműre viszont nagy figyelmet fordítottak. Ha valakinek "harci sebekkel" volt tele az autója, fékporos a felnije, egyszóval olyan volt mint ami most esett le a versenypályáról, akkor az külön tiszteletet érdemelt. Itt ugyanis versenyautókként kezelték őket és a funkció volt a lényeg nem pedig a divatos megjelenés. 
 
A rivalizálás itt már sokszor tettlegességig fajult, Az ősKanjo tagok nem féltek semmitől és előfordult halálos baleset is, illetve sokszor a rendőrségen kötöttek ki a versenyzők. A sofőrök nem akarták felfedni kilétüket, ezért a Péntek 13-ból ismert maszkkal, vagy kendőkkel takarták el az arcukat, hogy ne ismerjék fel őket fotók alapján.
 
Aztán a hatóságok egyre keményebben léptek fel a forgalomban száguldozó klubtagok ellen. Ugyan volt pár autós akik felvették a harcot a rendőrökkel és szó szerint kikényszerítették a hatóságot a pályáról, de aztán szép lassan kikoptak és már csak kevesen folytatják a hagyományt. Az ősKanjo tagok igyekeznek fenntartani a kultúrát és továbbadni az örökséget, azonban a mai Kanjo már nem olyan mint régen. Kevesebb a rivalizálás, és már nincsenek vérre menő csaták sem. 
 
Egy biztos. Ha valaki Japánban jár, mindenképp látogasson ki valamelyik hírhedt helyszínre, hátha láthat pár igazi Kanjo versenyzőt, és ha lehetősége van rá, próbáljon meg szóba elegyedni velük, mert ha szerencséje van, akkor egy sokat látott öreg rókát fog ki, aki fantasztikus történeteket mesél majd. (Feltéve ha tudsz japánul, mert bármilyen meglepő, nem sokan beszélnek más nyelvet.)