Manapság elég sokan próbálkoznak "content" gyártással és nyomják a videókat, képeket a közösségi felületeken, non-stop. Nem tudom mennyire lehet megélni ebből itthon, de az biztos, hogy az Egyesült Államokban, ha jól helyezkedik az ember és minőségi anyagokat készít, akkor hamar felfigyelnek rá és onnantól indul be a szekér csak igazán! 
 
A legjobb példa erre Tommy Babiarz. Sokáig dolgozott a háttérben, aztán felfigyeltek rá és olyan megbízókra tett szert, mint a Liberty Walk, Mad Mike Whiddett, TRA Kyoto/Rocket Bunny. 2012-ben fel is mondott munkahelyén, hogy végre azzal foglalkozzon amit igazán szeret. Addig helyezkedett, hogy sikerült a Formula Drift szériában elhelyezkednie, majd hirtelen Mad Mike csapatában találta magát. Itt megismerte Jonathan Grunwaldot, akivel elég jó barátságba került és rövid időn belül. Jonathan volt az a kulcsfigura, akinek köszönhetően, kint állhatott a Mazda a SEMA Show-n tavaly. 
 
Tommy még 2016-ban, Mad Mike japán turnéja után döntött úgy, hogy kell neki egy Miata, de abban is biztos volt, hogy ez a Miata nem lesz átlagos. Miután a kocsi megkapta a Pandem widebody szettet és a GT szárnyat, már egyből kilógott a sorból. Ezután BASF R-M Mazda Ceramic metál fényezést kapott az autó és némi dekort. 
 
A futómű nem a mai trendeket követi és ezért nem levegős rendszer, hanem  KW Clubsport állítható szett került a kocsi alá, valamint Cusco toronymerevítő. A tengelyek végein Volk Racing TE37V felnik forognak, 8 és 9,5x17 méretben, 205/40 és 235/40 Toyo R888R gumikkal szerelve. A felniket Thunderbolt titán csavarok rögzítik. A kerekek mögött WinmaxW3 betétek lassítják a kocsit. 
 
Az utastérben Bride Zeta III Type L ülések, Takata Drift III övek, Vertex X Tuned Japan kormány, Daikei Boss aggyal, A Spec titán váltógomb, Thunderbolt Titán csavarok  jelentik a vátozást. Sokan már ezzel is bőségesen elégedettek lennének, azonban van más meglepetés is, ami főleg a géptető alatt található. 
 
A gyári motorra ugyanis ráaggattak egy TurboSource szettet, ami BorgWarner EFR6258 turbóból és TurboSource leömlőből áll. A Vibrant készítette az összes csövezést és a Treadstone Performance szállította az intercoolert. A vezérlésről EcuTek egység gondoskodik. A teljesítmény 317 lóerő, keréken mérve és 418 Nm, 1 bar nyomáson. Az erő alu lendkereken és Spec Stage 3+ kuplungon keresztül érkezik meg a hátsó kerekekhez. 
 
Az autó így már tökéletesen megfelel utcai használatra, pályázni is lehet vele és kiállításokon is megállja a helyét! Kell ennél jobb összeállítás? 
Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Super Street