Ha levennénk a rendszámot, akkor simán azt gondolné mindenki, hogy egy újabb elmebeteg bippu építést látunk Japánból, azonban jelen esetben ez a kocsi Észtországban épült egy garázsban. Pavel, Tallinn-ban él és ott alakította át autóját. Elképzelt valamit és addig dolgozott rajta, amíg megvalósította azt, annak ellenére, hogy ebben a formában nem használhatja legálisan a kocsit hazájában. 
 
Pavel korábban egy Honda Accord-ot épített, amivel elégedett is volt, de aztán belebotlott a vipstylecars.com oldalba, elkezdte nézegetni a fórumba feltöltött képeket és azonnal világossá vált, hogy neki kell egy Lexus! El is adta a Honda-t és elkezdett megfelelő alap után kutatni. Több verzió is megfordult Pavel fejében, viszont GS már volt az egyik barátjának, LS430-ra nem volt elég pénze, így maradt az LS400. 
 
Ami már az építés elején teljesen biztos volt, hogy az autó alá nem levegős rendszer fog kerülni. Pavel úgy gondolja, hogy az airride-os kocsik csak parkolóban mutatnak jól és menet közben egészen más képet mutatnak, mint amit kiállításokon látni. Véleménye szerint az az igazi megszállottság, ha static módban hozzuk ki a legtöbbet a kocsinkból. Persze, ez sokkal több munkát igényel, mint beszerelni egy lufis rendszert, de ha az ember szuperalacsonyan akar közlekedni, akkor annak ára van! 
 
Szóval ahhoz, hogy ez a Lexus ennyire lent legyen, meg kellett emelni a motort, a váltót, a bölcsőt, a diffit, az üzemanyagtartályt, el kellett vezetni az üzemanyag és fékcsöveket, a padlólemezt ki kellett vágni és 3 centivel feljebb helyezni és a lengőkarokat is át kellett helyezni, de persze ezeken kívül rengeteg fémmunka volt még, amit Pavel már nem is tart számon. A kerekek viszont még mindig nem fértek el, ezért a sárvédőket is szétvágta emberünk és új, magasabb íveket gyártott a semmiből. Így már simán felkerültek a Weds Kranze LXZ felnik, amik elöl 10,5, hátul pedig 12,5x18 méretűek és 225/40 valamint 285/30-as Nankang gumik kerültek rájuk. A kerékdőlés sem egyszerű, egészen pontosan 16° körben! 
 
Ezután jöhetett a külső! Az Aimgain bodykitet meg kellett rövidíteni az lehetetlen magasság miatt, az első lökhárítóba pedig Mercedes W211 ködlámpák kerültek. Hátul három darab kipufogócső figyel, amit asztallábból készített Pavel! Zseniális! Ezen felül külön érdekes az autó színe. Megszokhattuk már, hogy a VIP építések általában mind feketék, ez viszont fehér. Ennek is egyszerű oka van. Pavel szerint a fehér sokkal jobban kiadja milyen alacsony is az autó valójában. Sötét színnel szinte egybeolvadna az aszfalttal. Persze van, akinek nem tetszik, de ez a kocsi nem is másoknak készült. Egyébként minden munkát saját maga végzett el a garázsában, ahol nem állt rendelkezésre csápos emelő, úgyhogy minden egyes feladat komoly kihívást jelentett Pavel számára, viszont a végeredméyn mindenért kárpótolja. Illetve majdnem mindenért. Mint ahogy az elején írtam, az autót nem használhatja hazájában, mert az ilyen jellegű átalakítás illegális. Éppen ezért ezt a projektet befejezettnek tartja és megpróbál vele a lehető legtöbb találkozóra kijutni, kihasznál minden lehetőséget. Ezért aztán hamarosan eljön az idő, hogy új projektbe kezdjen, ami tuti szintén nagyon beteg lesz! 
 
Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Drop Mode