A címben szereplő szövegtől falnak tudnék menni. Mindenre ezt mondják és nem minden esetben fedi a valóságot. Azonban az a helyzet, hogy napjainkban tényleg rengeteg olyan autót látni, ami úgy kápráztatja el az embert, hogy valóban kisebb módosítások vannak elvégezve, de az összkép fantasztikus. Legjobb példa erre a képeken látható 2002! 
 
Aki rajong a bajor gyártó autóiért, az biztosan szeretne egy E10-et birtokolni egyszer. Ez az autó még abból a korból származik, amikor még az elektronika nem szólt bele a dolgokba, amikor egy átlagos szerszámkészlettel is lehetett autót javítani és nem kellett minden apróság miatt kivenni a motort. Persze tudom, haladni kell a korral és nem is voltak annyira bitang gépek mint manapság és mondjuk egy karbis M10 nem számított versenymotornak. (Más kérdés, hogy sokan építették át turbósra és azért úgy lehetett csodákat művelni, de ez egy másik történet.) 
 
Niels Christiaens 26 éves és Belgiumban él. Ezt az autót négy évvel ezelőtt látta meg és azonnal elkezdte a tulajt, aki egy barátja volt, terrorizálni. Két év könyörgés után sikerült is elérni, hogy a haver eladja neki az autót. Mivel az autó teljesen gyári állapotban volt, ezért Niels számára olyan volt a kocsi, mint egy üres vászon, amire azt fest, amit csak szeretne. 1975-ben "Mint Green" színnel hagyta el a járgány a gyárkaput és Niels nem is akart ezen változtatni. A bódé gyári maradt, mindössze egy toldat került felszerelésre, majd jöhetett a telifény. 
 
Az utastérben is a korra jellemző egyszerűség uralkodik. Analóg műszerek, egyszerű kapcsolók. A műszeregységek egy kis karbonnal vannak feldobva, a kormány pedig a 3.0 CSL gyári darabja. Az újrahúzott Porsche 956 ülések tökéletesen illenek az autóhoz. 
 
Természetesen a futómű és felni kombó miatt lesz roppant izgalmas az autó. Mivel a tulaj Belgiumban él, ezért nem meglepő, hogy a Kean Suspension épített be alá levegős rendszert. Az igazi koronaékszer viszont a kerékjáratokban látható BBS E49 szett, ami elöl 4,5, hátul pedig 6,5x16 méretű. Ezekre húztak rá 165/40-es Nankang gumikat. 
 
A géptető alatt jelenleg egy gyári M10 motor figyel, de a tervek szerint ez hamarosan változni fog és M42, azaz 1,8is lesz beépítve, amire azért még ráaggatnak egy turbót is, biztos ami biztos alapon. Azt gondolom, hogy teljesen mindegy, hogy tüsszögni fog-e vagy sem, ez a kcosi már így is remekül néz ki! 
 
Még több képért KATTINTSATOK IDE! 





 

 

Forrás: RollHard