A SEMA Show-ra a legdurvább építések kerülnek ki minden évben, amiket a legkomolyabb műhelyek hoznak össze. Na de ki mondta, hogy egy iskolai csapat nem tud olyat csinálni, ami komoly beszédtéma lesz még egy évvel később is? 
A Colorado Boulder egyetem mérnök hallgatói egy olyan autót álmodtak meg, ami egyesíti a klasszikus formát és a legmodernebb technikát. Választásuk a BMW legendás modelljére, az E30 M3-ra esett, ebbe pedig a legfrissebb ( 2018-as projektről van szó!) F80 M3 technikáját építették be! Ez már kimondva is elég durván hangzik, de ha hozzávesszük, hogy tulajdonképpen egy átlagos garázsban épült az egész, akkor még jobban leesik az állunk!
 
11 hónap állt rendelkezésükre, hogy megépítsék az autót és a dolgot nehezítette, hogy korábban a csapat egyik tagja sem épített még autót, sőt! Nem is volt tapasztalatuk ilyen téren eddig. A kitűzött cél sem volt egyszerű. Meg akarták nyerni a Battle of the Builders, Young Gun kategóriáját. Ez nem öncélú dolog volt, hanem nemes dolog húzódott meg a háttérben, mert ezzel a porjekttel szerették volna felhívni a figyelmet a Morgan Adams Alapítványra, ami a gyermekkori rákkal kapcsolatos kutatásokat végez. 
 
A legelső feladat az volt, hogy az S55B30 motort, úgy helyezzék el az E30 motorterében, hogy tökéletesen gyári kinézete legyen. Ehhez rengeteg egyedi alkatrészt, új kipufogórendszert kellett készíteni, amiben segített nekik a CSF és az Ouroboros Fabrication. Előbbi az intercoolet csövezését, míg utóbbi a kipufogót készítette le a projekthez. A motorhoz 6 sebességes F80 M3 váltó csatlakozik és hátul DiffsOnline diffin keresztül érkezik meg az erő a kerekekhez, aminek 3.38-as az átttétele. A motor vezérlését a gyári ECU végzi, BPM Sport szoftverrel kiegészítve. 
 
A futómű bekötési pontjait megerősítették. MCS állítható futómű, BimmerWorld futóműalkatrészek és SLR Speed lengőkarok garantálják a megfelelő úttartást. Az 550 lóerő és 760 Nm bőven több mint elegendő ehhez a kasznihoz, de nem csak gyorsan kell menni, meg is kell tudni állni! Ehhez AP Racing Radi-Cal nyergeket építettek be, az autó megkapta az F80 M3 ABS-t, a főfékhengert és a pedálok környékén is történtek változtatások, amitől úgy néz ki, mintha E30 lenne, de mögötte F80 technika lapul. A tengelyek végein központi csavaros, háromrészes Forgeline felnik forognak, 8,5x18-as méretben és 245/35-ös Michelin Sport Cup 2 gumikkal szerelve. 
 
A beltérben piros és fekete bőr borít mindent. A műszerfalat, az oszlopokat a középkonzolt fekete, míg az üléseket, ajtókárpitokat piros. Minden műanyag, minden patent, a padlókárpit és a gumik is teljesen újak, és a műszerfal megkapta az új M3 műszergységét is, ami külön dicséretet érdemel. 
 
Egyszerűen nem lehet belekötni az autóba, de mondjuk aki ebben is a hibát keresi, annak komoly baj van a fejében. A célt elérték a srácok és nem csak simán bekerültek a Top 12-be, de a Super Street SEMA díjat is megkapták. Innentől pedig már lehetett gondolkodni saját műhelyben, hiszen nulla tapasztalattal, közel egy év, kőkemény munka után, összehoztak egy olyan autót, amiből nincs még egy a világon! 
 
Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Super Street