Miután elolvastátok a címet, elméletileg három részre fog szakadni az olvasótábor. Jönnek a Subarusok, akik okádni fognak a BMW motor miatt. Előkerülnek a BMW fanok, akik szintén nem fogják tudni feldolgozni a dolgot és lesznek azok, akik bekészítik a popcornt és olvasgatják a kommenteket. Legalábbis az internet így működik, ha valami megosztó dolog kerül elő. Márpedig a legendás boxer helyére beültetni egy bajor szívet, garantáltan kiveri a biztosítékot mindenkinél. 
 
Én azonban azt mondom, ez az autó mindenből megkapta a legjobbat! Tudom, menjek már a hülyeségeimmel, de az M50-52 motorok elég megbízhatóak és bírják is a strapát, úgyhogy végülis nem olyan rossz ez a swap, főleg, hogy nem szívó állapotban került a motortérbe!
Igen, jól olvassátok! Egy csiga is került a motorra és innen kezd érdekes lenni a dolog! 
 
Philip Tabet nem tervezett ilyen átépítést. Egyszerűen csak elkezdte építeni az autóját. Erősített a motoron, új, nagyobb turbó, nagyobb intercooler, 6 sebességes váltó, jobb futómű, erősebb fékek, stb. Aztán jöhetett a következő lépcső, amikor még több lovat akart kicsikarni a motorból és miután sikerült, rövid időn belül a hajtókar megnézte magának, hogy mégis ki az, aki csak így emelgeti a töltőnyomást, meg cserélgeti az alkatrészeket. A legtöbben ilyenkor kicsit megzuhanunk és voinakodva ugyan, de újraépítjük az egészet. Philip viszont megőrült! Úgy döntött, hogy kidobja a boxermotort és, mivel nagy BMW rajongó egyébként emberünk, beszerzett egy M52 motort és elkezdődött az őrület! 
 
A motort Kyle Boardman építette a LoDynamics-tól. Az M52, M50-es hengerfejet és S52 vezérműtengelyeket, illetve kovácsolt M52 főtengelyt. Egyedi, kovácsolt Carrillo hajtókarokat és dugókat, ARP csavarokat, VAC Motorsport csapágyakat. A naftát ID 1300-as injektorok küldik az égéstérbe, ami Walbro 450-es üzemanyagpumpa segítségével érkezik. GarrettGTX3076R turbó került a motorra. A Perrin Performance intercooler pedig megmaradt az előző setup-ból úgyhogy csak a csövezést kellett átalakítani, amit a Limitless Motorsports készített el. CX Racing leömlő, Tial wastegate, Milltek cat back kipuff gondoskodik a megfelelő kilégzésről és a kellemes hangzásról. A GFB lefújószelep pedig tehermentesíti a turbót. 
A motorhoz 5 sebességes E36 M3 ZF váltó csatlakozik, amit UUC poliuretán szilentek tartanak a helyükön. Szintén UUC kuplung és könnyített lendkerék került még beszerelésre, amit eredetileg E34 M5-höz készítettek. Short shifter és egyedileg készített váltókar is beszerelésre került, aminek a végén BMW váltógombot találunk. A váltóból, egyedi, két részből álló kardánon keresztül jut el az erő a hátsó kerekekhez. A Nissan S14 diffi, Nissan S15 Helical sperrt kapott. A féltengelyek DriveshaftShop termékek és 600 lóerőig bírják a terhelést. 
 
A futómű RCE Tarmac II állítható szettből és Ground Control toronycsapágyakból valamint lengőkarokból áll. A megállás is fontos volt, ezért AP Racing nyergek és tárcsák, valamint Stillen Street betétek vannak elö, hátul pedig Subaru STI Bremdo nyergek, Stoptech tárcsák, illetve betétek biztosítják a megfelelő fékerőt, amit a Goodridge fém fékcsövek is elpsegítik. A Perrin és Eibach merevítők mellett, mindenhol erősített szilentek kerültek beszerelésre. 
A tengelyek végein Jongbloed 305 Aero felnik forognak, 10,5x17-es méretben és 285/40-es Continental DW gumikkal szerelve. A felniket ARP tőcsavarok és Muteki Steel kerékanyák tartják a helyükön. 
 
Az autó kívülről úgy néz ki mint bármelyik Subaru. STI géptető, első lökös, hátsó lökös, de azért felkerült pár apróság is, mint például a Karlton szélesítések, APR Performance GTC-300 karbon szárny, APR Performance diffúzor és Cusco replika első koptató. 
Az utastérben DAMD kormány, AEM kiegészítő műszerek, Pioneer fejegység és JL Audio hangszórók találhatók. 
 
Akárhogy is nézzük, ez egy nagyon durván összerakott építés és lehet hisztizni a Subaru-BMW kombón, elég jóra sikerült. Főleg annak tudatában, hogy 1,9 bar töltőnyomás mellett, 575 lóerőt mértek keréken, ami elég fürgévé teszi a kocsit, és mivel hátul hajt, biztos jókat lehet vele autózni! 
 
Az eBay-en már lezárták a licitet, de >IDE KATTINTVA megnézhetitek!