Az autóépítés vagy tuning az önmegvalósításról szól. Az autónkon keresztül mutatjuk meg, hogy milyenek is vagyunk igazából, illetve az autón keresztül akarunk különbözni az átlagemberektől. Ez egy olyan műfaj, amiben a kreativitás, az élénk fantázia elengedhetetlen, hiszen ha nem tudjuk megálmodni, akkor nem is tudjuk magvalósítani. Nyilván vannak olyanok, akik a könnyebb utat választják és műhelyekre bízzák a dolgokat, ami nem feltétlenül rossz dolog, csak éppen egy másik ember elképzelése valósul meg. 
 
Tim Tobar kezdetben egy felniszettet és karbon csomagtérajtót pattintott a G35-ös Infinitijére. Nem volt rossz az összkép, de Tim többre vágyott. Különbözni akart és olyan egyedi autót összehozni, amiből nincs még egy a világon. Mindannyian tudjuk, hogy ez nem egyszerű feladat egy olyan világban, ahol minden megrendelhető a neten. Úgyhogy Tim először is felvette a kapcsolatot az Outcast Garage-val, akik korábban a karbon csomiajtót is elkészítették Tim számára és elkezdtek vázlatokat készíteni az autóról. Miután a rajzok elkészültek, már csak megvalósítani kellett a projektet. 
 
Az egyértelmű volt, hogy szélesítések fognak az autóra kerülni, azonban "sima" szegecselt ívek szóba sem jöhettek, de ne szaladjunk előre. A felnik ugyanis nem hétköznapi méretűek. 
Az InfiniteWerks Concave MT görgők elöl 12,5x20, hátul pedig 15x20 méretűek és R40 Neochrome Iconix kerékanyák rögzítik. Ezekhez a paraméterekhez pedig kellenek a nagyobb ívek, amit a DTM Autobody szállított és szerelt fel úgy, hogy teljesen egybeolvad a gyári bódéval. Ettől máris egész más a kiállása az autónak. Ezt egészítik ki a karbon géptető, az Outcast Garage első lökhárító, a karbon csomagtérajtó. Az egészet az Audi Nardo Grey fényezés koronázza meg. 
 
A futómű Air Lift Performance 3H vezérlővel ellátott levegős rendszer. SPL szilentek és Voodoo állítható lengőkarok jelentik a változást, illetve a felnik mögött Rolloface nagyobb fékek lassítják a kocsit, aminek a motorja Kinetix, Motordyne, ARC, NWP alkatrészekkel gazdagodott a teljesítmény optimalizálás érdekében. 
 
Az utastérben Bride Stradia II Venus ülések, Nardi kormány és Works Bell Rapfix II gyorscsatis kormányagy került beszerelésre. Tim most elégedett és ilyen megjelenésű G35 garantáltan nem jön vele szembe. 
 
Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Super Street