Minden korszaknak megvoltak a maga autós különlegességei. 
A Lamborghini Miura a középmotorjával, a Ferrari F40 az első olyan utcai autó volt, ami átlépte a 320 km/h-s sebességet, a Honda NSX egy hétköznap is könnyedén használható szuperautó volt, a MCLaren F1 pedig a teljesítményén és különlegességén kívül az első hiperautónak számít, amit megvásárolhatott magának az ember akkoriban. 
Idén júliusban pedig megérkezett a jelen kor különlegessége: a Corvette C8! 
 
Ami egyébként furcsának tűnhet, hiszen a C8 igazából annyira nem különleges, mint társai, mégis van benne valami, amitől kitűnik a többi közül. Ez persze annak is köszönhető, hogy kicsit elszabadultak a dolgok és ma már elég erős mezőnyben kell megfelelnie az új Corvette-nek. Például ott van a 2020-as Nissan GT-R, az új Audi R8 vagy éppen a McLaren 570s. Ezek az autók különlegesek, erősek és remekül vezethetőek, úgyhogy tulajdonképpen, több szempontból is jobbak a Corvette-nél. 
Na de akkor mitől jobb a C8? 
 
A válasz rendkívül egyszerű: az ára miatt! Ugyanis a Corvette-hez viszonylag könnyedén hozzá lehet jutni. (Sajnos a következő példák csak az Egyesült Államokra érvényesek. Itthon még nincs hivatalos vételár közölve, de biztos vagyok benne, hogy lényegesen többe fog kerülni, mint "saját pályán") 
Például az R35 GT-R egy tökéletes autó a hétköznapokra és közben van benne erő is, viszont a 2020-as alapmodell, 58,000 dollárral kerül többe a C8-nál! 
Vagy vegyük az NSX-et, ami 1991-ben 62,000 dollárba került, ha a Corvette árát az infláció szerint nézzük, akkor mindössze 32,000 dollárba kerülne. Ennél viszont sokkal durvább, hogy a 2020-as NSX-hez képest 98,000 dollárral olcsóbb a C8! 
 
Szóval kevesebb mint 60,000 dollárért, kapunk egy 495 lóerős, 8 sebességes DCT váltós, kovácsolt alumínium futóműalkatrészekból álló, különleges megjelenésű sportautót, ami egyébként pont annyiba kerül, mint egy Porsche Cayman. Persze azért kellett már némi frissítés, mert a Corvette mindig is jól nézett ki, erős volt és könnyű is, de valahogy csak egy bizonyos rétegnek felelt meg igazán. Sőt! Néhányan úgy vélekednek, hogy kapuzárási pánikban szenvedő férfiak kedvence a modell, ami szerintem nem fedi a valóságot. Azonban az biztos, ha egymás mellé állítunk egy Ferrarit és valamelyik Corvette-et, akkor valószínűleg az olasz géept fogják többen megnézni. Azonban a C8 esetében már más a helyzet! Sokan megszólták az új külsőt, viszont ha sokáig nézzük, akkor rájövünk, hogy rohadt dögös autó, még akkor is, ha erősen hasonlít a konkurenciára. Ráadásul a motor új elhelyezése még rátesz egy lapáttal a dologra. A reklámok, a tesztek után elég sokan éreztek vágyat, hogy birtokolhassanak egyet, legalábbis az Államokban. A Chevrolet konkrétan meghülyítette az embereket és még olyanok is venni akarnak C8-at, akiknek eddig eszébe se jutott a dolog. Mi ez ha nem tökéletes marketing?! 
 
Nagyon sok helyen lehetett olvasni, hogy az új Supra elbukott és rengetegen választották inkább a Corvette-et. Az autó, ami eddig is erős volt, rengeteg tartalék volt benne, de igazából ugyanúgy nézett ki, mint a kezdetekkor, csak kicsit frissítve, most már vonzó is. Nem tudom, hogy itthon mikortól lesz elérhető és azt sem tudom, mennyibe fog kerülni, de az biztos, hogy nagyon meg akarom nézni majd közelről, mert ez most egészen más mint eddig. Megújult külső, megújult belső. Új korszak veszi kezdetét a Corvette történetében. 
 
Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Speedhunters