Folyamatosan csepegtetik az információkat a nagyobb cégek/műhelyek és biztosak lehetünk benne, hogy az idei SEMA Show óriásit fog szólni! A képeken látható Lamborghini-nek az a különlegessége, hogy néhány hónapja még csak monitoron létezett, mára pedig el is készült és durvább mint azt gondolta volna bárki is! 
 
Kato-san ismét megmutatta, hogy eszméletlen érzékkel tud hozzányúlni az egzotikus sportkocsikhoz. Az NFS Heat is kijön hamarosan és az is biztos, hogy valahogy így lehet majd megépíteni a játékban a Lamborghini-t. Ráadásul ez a szett nem csak egy típushoz lesz elérhető, de ezt majd csak januárban, a 2020-as Tokyo Auto Salon-on lehet majd látni. 
 
Az eddigi overfender szettek után egy új készletet mutat be a mester, ami LB Silhouette névre hallgat. Még 2019-ben debütált a készlet egy Ferrari 458-on és sokkal inkább egy komplett bodykit-nek néz ki, mint sima szélesítéseknek. Ezáltal pedig egészen új megjelenést biztosít az autónak, amire felszerelik. A képeken látható készlet ára 39.000 dollár, de lehet akár 60.000 is, attól függően, hogy a megrendelő milyen anyagból szeretné elkészíttetni. 
 
Ha pedig nagyon hasonlítani szeretnénk valamihez, akkor a Super Trofeo sorozatban induló autókra hajaz a legjobban, csak ugye ez az utcai verzió. A szélesítések mellett a hátsó szárny is felhívja magára a figyelmet, nem csak a formájával, de a kiegészítő elemmel, ami a berácsozott géptető felett húzódik. 
 
Persze ha alaposan megnézzük a képeket, rengeteg olyan apró részletet találunk, amitől különleges ez a szett. Az biztos, hogy nagyot fog ütni a SEMA Show-n a Liberty Walk új irányvonala és az is biztos, hogy lesz olyan, akinek nem fog tetszeni, de ez már csak ilyen. 
Nektek mi a véleményetek róla? Jobb ez mint a korább LB szettek, vagy kicsit sok? Írjátok le kommentben, de előtte IDE KATTINTVA nézzétek meg a többi képet is! 






 

 

Forrás: Speedhunters