Mi a legrosszabb, ami történhet, miután megszereztük azt az autót, amire régótsa vágyunk? 
Az egyik ha összetörik, a másik pedig ha olyan műszaki hiba lép fel, ami nem javítható aprópénzből. 
 
James Lam nagyon szeretett volna egy Acura Integra Type-R-t magának, de nem volt meg rá a keret. Beújított egy GSR-t, ami már majdnem olyan, de még mindig nem volt az. Végül aztán 5 év után egyszercsak kopogtatott a lehetőség, eladta a GSR-t és egy rokontól megvette az álomautót. Sikerült pont télen hozzájutni az autóhoz, ezért rögtön be is tolta a garázsba. 
Aztán 2016 februárjában, egy napsütéses napon, úgy döntött, hogy csatlakozik a haverokhoz egy laza gurulásra. Azonban egy Type-R mindenre alkalmas, csak laza gurulásra nem, úgyhogy megküldte rendesen a vasat, aminek meg is lett a következménye. Egy óriási csattanás, némi füst és szétszaladtak a lovak a Honda motorterében. Szerencsére még el tudott jutni vele hazáig, de sejtette, hogy az egy elég drága hang volt. Következő héten elvontatta a közeli műhelybe, ahol ,levették a hengerfejet és kiderült, hogy a dugattyú elszállt. Mivel James nem állt a legjobban anyagilag, visszavitte a kocsit a garázsba és egy év gyüjtögewtés vette kezdetét.
 
Miközben elkezdte felújítani a motort apránként, sikerült hozzájutnia egy komplett JDM fronthoz is, J's Racing sárvédőkhöz és karbon géptetőhöz. 2017-re elkészült a motor is. Nagyobb, kovácsolt CP dugattyúk, kovácsolt carillo hajtókarok és versenycsapágyak kerültek beszerelésre. Hogy miért? Mert időközben egy komplett Peek Boost turboszett is felszerelésre került, T3/T4 60-1 Garrett turbóval és Tial külső wastegate-tel. Hondata S300 ECU segítségével programozták fel, aminek az eredménye 280 lóerő volt, majd pár hét múlva emeltek a nyomáson és 350 lóerőt mértek. 
 
Közben még felkerültek a 8x16-os Rays Volk Racing TE37 felnik, J's Racing karbon GT szárny. BC Racing BR coilover szett került az autó alá, illetve a beltérbe AEM kiegszítő műszerek költöztek. Idán májusban pedig egy teljes fényezés, C-West első toldat és Project Mu fékek teszik fel a pontot az i-re. 
 
Ahhoz képest, hogy nem túl jól indult James és az autó kapcsolata, szépen összeállt az autó. Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Speedhunters