Az új M3-M4 modellek népszerűbbek mint valaha. Amíg korábban ritka látvány volt egy találkozón, kiállításon a legsportosabb hármas, addig ma már elözönlötték az összejöveteleket ezek a modellek. Oké, nem itthon, hanem inkább az Egyesült Államokban vagy éppen Németországban, de ennek gazdasági okai vannak, amibe inkább nem mennék bele. 
Levegős futómű, méregdrága felnik, esetleg widebody kit és kész is a showcar, amivel lehet tempósan is haladni, de egy parkolóban állva is elcsavarja az emberek fejét. 
 
Ez az F82 M4 mégis más egy kicsit a Liberty Walk változatokhoz képest. Először is a Varis készlet miatt, ami teljesen új megjelenést kölcsönöz a kupénak, ráadásul ebből nem rohangál túl sok. Ennek a szettnek az a különleges története, hogy az autó tulaja fémből akarta kiszélesíteni a bódét, azonban az első sárvédők műanyagból vannak, ami megnehezítette a dolgot. Jöhetett volna a Liberty Walk, de nem akart beállni a sorba és így sikerült megtalálnia a Varis szettjét. Azonban a teljes készlet túl agresszív volt Tarek számára így kiegészítette a gyári GTS cuccokkal az autót. A végén pedig az egészet Porsche palettáról származó szürkével fújták le, ami tökéletesen passzol a karbon elemekhez. 
 
A megnövekedett kerékjáratokba se lehetett akármit tenni! Tarek választása a többrészes Rotiform SIX felnikre esett, amik elöl 11, hátul pedig 13x20-as méreteikkel tökéletesen állnak az autó alatt. A fekete felnik mögött pedig, elöl, sárgára fújt, 8 dugattyús nyergeket és 400-as D2 Racing tárcsákat találunk. Az ültetésről, nem meglepő módon, levegős rendszer gondoskodik, ami az Airlift Performance gyártmánya 3H vezérlővel. Dinan stabrudak és SPL állítható lengőkarok zárják a sort. 
 
Az utastérben Recaro Sportster CS ülések, Schroth biztonsági övek, Carismo Design kormány, Studio RSR bukócső és karbon betétek jelentik a változást. A géptető alatt is elég sok minden változott. Pure Stage 2 turbók, RK Tunes csövezések, karbon szívósor az Eventuri-tól és 1000-es injektorok. Itt viszont még nem áll meg a dolog, mert Tarek további változtatásokat tervez a motorral, hiszen rengeteg potenciál van az S55-ben. 
 
A címben is lehetett olvasni, hogy díjnyertes autóról van szó. A First Class Fitment eseményen idén ez volt a Best Euro díj nyertese, ami teljesen érthető. Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 
 





 

 

Forrás: Stancenation