A mai, modern SUV-k már rég nem arról szólnak mint korábban az igazi terepjárók. Aki régebben vett magának egy Toyota Landcruisert vagy Mitsubishi Pajero-t, az nem csak betonon használta az autóját, hanem kivitte mostohább körülmények közé is. Ma már főleg anyukáknak vesznek SUV modelleket, amivel kényelmesen el lehet vinni a gyereket oviba/suliba, letudható vele a vásárlás és a bevásárlóközpont parkolójában messziről kiszúrják, hol parkoltak le vele. A legtöbb ilyen autó viszont még egy magasabb padkán is nehezen jut át. (Oké, ez túlzás volt.) Divatgépek. 
 
Nem tudni, hogy Lexus meg akarta mutatni, hogy milyen kiegészítőket lehet ráaggatni a 2020-as UX-re vagy csak unatkoztak, de a lényeg az ,hogy fogták az autót, megemelték, felszereltek néhány kiegészítőt és sokkal terpejárósabb felniket és gumikat. Azonban azt azért ne gondoljuk, hogy egyből felmentek vele a falon, vagy sziklákon keltek át az autóval. 
 
A futóműhöz a H&R fejlesztett új rugókat, amiknek az Adventure Raising nevet adták. Elöl 2,5 centivel, hátul pedig 3 centivel lett magasabb az autó a gyárihoz képest. Ez nem tűnik túl soknak, de látványra egészen más a megjelenése. Az új megjelenéshez pedig más felnikre volt szükség, amik vaskosabb gumikat viselnek és jobban bírják a változó útviszonyokat. A Rays Japan gyártja a Team Daytona M9, beadlock "patkolt" felniket, amik sokkal masszívabbak mint az átlagos görgők. Ezekre a 7x17-es görgőkre, 225/65 méretű Yokohama Geolandar M/T G003 gumikat szereltek, amik nem csak agresszívabb megjelenést biztosítanak, de erősített oldalfaluk és jobb mintázatuk miatt, mostoha körülmények között is jól szerepelnek. 
 
A külső kiegészítőket az Armordillo szállította. Kétféle tetőcsomagtartó is kérhtő az UX-hez. Elöl AR Series gallytörő rács található, aminek különlegessége, hogy védőlemezzel együtt kerül felszerelésre. Kissé szokatlan egy ilyen autó esetében, de annyira eltalálták a formáját, hogy egészen hamar hozzászokik az ember szeme a látványhoz. Ebben az elemben beépített, LED-es világítótest is található, ami fotonágyúként funkcionál, teljes sötétségben. A tetőcsomagtartón pedig szinte mindent IS kibíró Pelican táskákat találunk. 
 
Nem biztos, hogy mindenkinek be fog jönni ez a stílus, de mostanában egyre többen vesznek terepjárót hobbiból, második autónak. Ez mondjuk pont nem az, amivel dagonyázni fogunk, de kalandvágyó arcoknak, akik nem sajnálnak egy új Lexus-t kivinni a homokba játszani, tökéletes választás lehet. A beltérben minden luxus megmaradt, kívül sokkal vagányabb, mint más hasonló modell és többre is képes náluk. Egynek jó lesz! 
 
Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Super Street