Ennek a Jaguar-nak nagyon komoly története van. Az autó tulajai, Charlie Seward és Nick, a testvérpár, akik tulajdonképpen nagyapjuktól örökölték meg az autót. Az öreg pedig egy fogadáson nyerte még 1976-ban. Az öreg napi szinten használta a kocsit 1988-ig, aztán a helyi műszaki vizsgálat során voltak problémák és az autó a kertben kötött ki, ahol aztán évekig rozsdásodott. Egészen addig, amíg szó szerint tyúkól nem lett belőle. 2014-ig tartott ez az állapot, amikor a testvérpár úgy döntött, csak talpra kéne állítani az autót, hiszen mégis családi örökség! Viszont ha már felújítják, akkor legyen már egy kis csavar a dologban. 
 
A karosszéria és alváz felújítás után új, szélesebb hátsó sárvédőket alakítottak ki fémből, felkerültek az alu Jaguar Racing ajtók és az autó teljes eleje, egyben leszedhető üvegszál elemnek adta át a helyet. A tető, Honeybourne Moldings üvegszálas darab. A végén pedig az egészet lefújták Honda Candy Red árnyalatúra és megkapta a kötelező versenycsíkokat is. 
 
Azonban nem ettől válik különlegessé az egész, hanem az autó orrában található technikától! 2,5 literes sorhat dolgozik elöl turbóval. A legendás 1JZ motort pattintották be GReddy T67 feltöltővel, Tial wastegate-tel, AIS metanol befecskendezéssel, Audi R8 trafókkal, HKS, Mishimoto, Pipercross, Bosch alkatrészekkel kiegészítve. A lista rendkívül hosszú és aki a technikai dolgokra gerjed nyugodtan KATTINTSON IDE, ahol további képeket is talál majd! A teljesítmény 480 lóerő körül van, ami nem hangzik soknak, de ne felejtsük el, hogy az autó súlya 1120 kg, amivel viszont már elég jól lehet ficánkolni. A motorhoz az E46 330D 5 sebességes váltója csatlakozik, ABC Clutch átalakítóval, Tilton kuplunggal, egyedi Dave Mac kardánnal és BMW E60 M5 hátsó híddal. 
 
Az autó alá egyedi, 3 részes, Dunlop-style felnik kerültek felszerelésre, 9 és 9,5x18 méretben, 225/40 és 265/35 gumikkal. A futómű környékén rengeteg különleges megoldás található. E60 M5 kerékagyak, Audi TT kormánymű és Dampertech állítható futómű. Az autót, elöl 6 dugattyús Willwood nyergek és 360-as tárcsák, míg hátul E60 fékek lassítják. Bekerült egy Compbrake hidraulikus kézifék is, Tilton 600 pedálgép és főfékhenger. 
 
Az utastérben Huxley Motorsport T45 csövezés, Kirkey alu versenyülések, 5 pontos Schroth övek, OMP tűzoltókészülék, OMP kormány és módosított Series 1 műszerfal, kiegészítő műszerekkel, jelentik a változást. 
 
Beteg egy szerkezet lett az egyszer biztos! Durva látvány lehet, ahogy a jellegzetes hangot hallva várunk megérkezni egy Supra-t, aztán ez a masina száguld el előttünk. 





 

 

Forrás: Fast Car