Az AMTS Slovakia csapat tagja Jan "Magpie". Magpie egy fotós, aki szereti az igényes, épített autókat és ez tudjuk mivel jár idővel. Jan is épített már magának pár gépet, amikben egy dolog volt közös: mind japán volt. Egy Toyota Paseo és Honda Civic után újította be a képeken látható GS430-at, 2017-ben. 
 
A ritka alap alá gyorsan feldobott egy szett 20"-os Startech felnit, de aztán a következő év elején balesetet szenvedett. Ezt 4 hónap kényszerpihenő követett, mivel nem volt egyszerű beszerezni a szükséges alkatrészeket. Ezután bekerült egy állítható futómű és állítható lengőkarok. Majd az autót fóliázták. A következő évben Maxpeedingrods állítható futómű került az autó alá, keményebb rugókkal és a Startech felnik helyére, Veilside Andrew Golt SSR görgők ugrottak fel, 9,5 és 10,5x18 méretben, illetve a fényszórókat lesötétítették. 
 
Most pedig ismét változott pár dolog. A karosszéria kiszélesedett, elöl 5, hátul pedig 6,3 centivel, ehhez igazították a lökösöket is és hátra az R35 GT-R kipufogóvégei kerültek felszerelésre. A visszapillantókat feketére fényezték. A felnik mérete is megváltozott. Elöl 10,5x18 ET8 225/40 gumikkal, míg a hátsók 12,5x18 ET8 285/30 gumikkal. Ami külön érdekes, az a hátsó felnik pereme, ami 7"-os! 
A csomagtérajtóra felkerült egy Wald szárny, a hátsó lámpák pedig eredeti japán darabok és az Aristo-ról érkeztek. Elöl is találunk Wald Design elemet, ez pedig az első toldat. 
 
A beltér is átesett némi változáson. A VIP építések kötelező tartozékai kerültek az autóba. Függönyök, nyakpárnák, kisasztal az utas előtt pohártartókkal, egyedi könyöklő hátul, krómbetétekkel. bőrözve. 
 
Márciusban nem, de szeptemberben remélhetőleg láthatjátok majd élöben is az AMTS-n az autót! Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: powermagazine.sk