Az amerikai autók mindenkinek piszkálják a fantáziáját kicsit, csak csalódást tud okozni, amikor egy böhöm nagy motor, alig 200 lóerőt produkál. Persze lehet őket tuningolni, meg ráaggatni mindenféle feltöltőket, de most az átlagos vasakról beszélek, ahol az 5 literes V8 mondjuk 190 lóerőt ad le. Tudom, a nyomaték, meg elnyűhetetlen stb., de akkor is elég lohasztó, hogy a nagy bódé és a jellegzetes hang mellé hervasztó menetdinamika társul. Azzal is tisztában vagyok, hogy ez egy életérzés, szóval megvan az a réteg, akinek tökéletesen megfelel és vannak olyanok, akik többet szeretnének kihozni belőle. 
 
Dano az utóbbi csoporthzo tartozik, bár ez nem volt mindig így. Emberünk boldogan használta 1991-es  Pontiac Firebird Trans Am-jét és elég gyakran tett meg vele hosszabb távokat is. Egyszer egy ilyen utazás alkalmával akaddt bele néhány Golf-ba és hiába nyomta padlóig, a Golfok egész egyszerűen állva hagyták. Dano ekkor döntötte el, hogy a gyári 210 lóerő helyett többre lesz szüksége. Rendelt is pár alkatrészt, amit beépített, de élvezni nem tudta túl sokáig, mert valamiért nem akart rendesen működni. Oké, a motorvezérlővel is kell valamit kezdeni. Módosítások után sikerült újra stabil üzemre bírni az autót és körülbelül 350 lóerővel lehetett immáron gazdálkodni, azonban ez nem tartott túl sokáig....
 
A motor megkotlott, úgyhogy újra szét kellett szedni, majd összerakni és amikor azt gondolná az ember, hogy végre boldogan lehet autózni, 500 km megtétele után, a motor újra megadta magát. A következő szerelés után már a teljesítmény is gyengébb volt, így Dano eldöntötte, hogy motort cserél és kitűzött egy célt maga elé, ami a 750 lóerő elérése volt. Ezt 5 év megfeszített munka követett, amit viszont mind egyedül, saját kézzel végzett el a kocsin. 
 
Az autó kapott egy 6,3 literes 8 hengeres LT1 V8 Chevrolet motort, ami kovácsolt, Eagle belsővel gazdagodott. Ezek mellett, CompCam, Edelbrock, Accel, AEM és Procharger alkatrészek is beépítésre kerültek, aminek eredménye 980 lóerő és 1200 Nm nyomaték. A motor pedig képes akár 8000-et is forogni. A motorhoz 6 sebességes, T56 Tremec váltó csatlakozik, ami akár 1000 Nm-t is könnyedén kibír. McLeod kerámia kuplungtárcsa és Detroit Lockers TrueTrac diffi próbálja aszfaltra vinni az erőt. 
 
A futómű átalakított Koni gátlókra épített Airbagit levegős rendszerrel gazdagodott, ami furcsán hangzhat ekkor teljesítmény mellé, de tudni kell, hogy minden alkatrészt megerősítettek, úgyhogy ez nem éppen az a"hajózós" futómű. Természetesen mindenhol poliuretán szilenteket találunk, a kerékjáratokban pedig a Dodge Viper, 19"-os felnijei forognak. 
 
Természetesen a karosszéria is átesett néhány átalakításon. Módosított első lökhárító és géptető került felszerelésre, aminek a megfelelő hűtés az egyik fő funkciója. Hátul 10 cm-rel szélesebbek a sárvédők és egy állítható hátsó szárny is felkerült. 
 
Az utastérben megmaradt az elektromos ablak, a klíma, az ajtókárpitok egyedi, Pontiac Racing logo-t kaptak. 10 pontos CrMo bukócső, Sparco ülések, Grant Racing versenykormány, 5 pontos övek garantálják a biztonságot. 
Ami még érdekes, hogy az autóban nincs semmilyen elektronika, ami beleszólna a vezetésbe, így nagyon észnél kell lenni, ha mondjuk az ember 160-nál nyom egy padlót. Ezt Dano is tudja, viszont Ő így élvezi az utazást az autójával. 
 
Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: powermagazine.sk