A BMW Compact szériájáról nincs túl jó véleménye az embereknek. A rajongók pedig egyenesen csúnyának nevezik, főleg az E46 változatot. Pedig ha ülnének egyben, hamar rájönnének, hogy a könnyű és rövid kisautó igazán kellemes vezetési élménnyel jutalmazza meg tuljadonosát. Nyilván az erősebb motorokkal szerelt változatokról beszélek. A Compact szerintem egy nagyon kellemes autó és már korábban is bebizonyították párna, hogy elég vagány autót lehet belőle csinálni. A képeken látható E36 Compact is bizonyítja ezt, ráadásul hazai és hölgy tulajdonosa van! 
 
"Az alany egy E36 Compact 318 tds, amit 2018 januárjában napi járkálósnak vásároltam, de elég hamar rájöttem, hogy nem szeretném abban az állapotban megtartani. Szegénynek szó szerint kb 5 különböző ezüst színe volt, így már áprilisban kapott komplett "fényezést", azaz megfújtuk Montanával. Ezután vásároltam bele egy Ta-Technix Gewindét, illetve 17"-os Azev A felniket tettem rá. Semmi extra nem volt, 7.5J Et20 körben. A belsején is változtattam. A szövet ülések helyett egy Taninrot színű, combtámaszos bőrülést vettem bele, amit teljesen felújítattam.
Kb 1 évig használtam ezzel a külsővel, majd utána jött a változás. Az autót teljesen szétszedtük a lakatoláshoz. Aki jártas az E36 témában azok ùgyis tudjàk, hogy milyen macerás elvágás nélkül kiszedni a szőnyeget, viszont mi mégis vágás nélkül oldottuk meg. Majd ezután jött az előkészítés, azaz a csiszolás, gittelés, füllerezés, majd a telifény. Nardo Grey színt szerettem volna eredetileg, de már rengeteg helyen láttam, ezért egy hozzá hasonló, de világosabb változatot választottam.
Új felniket vásároltam, ami egy elég ritkának mondható RH Mesh, színét probáltam az üléshez alakítani, így ez is piros lett. Ennek méretei: 8.5Jx17 Et13, Elöl nem fért el, ezért állítható toronycsapágyat is kapott, ami teljesen be van döntve.
Ezután elől hátul megkapta az M-Pakettet, illetve elöl egy viszonylag mára már ritka gyári Black Hella került beszerelésre.
Ezután jött az airride ötlet. A Ta- Technix gátlókat Kelemen Zsolt alakította át, mi pedig beépítettük. Majd nagyon megtetszett az ötlet, hogy legyen rajta szárny, de semmiképp nem a megszokottat szerettem volna, tehát a Lumma CL1-et választottam, ami azért tetszik mert teljesen kimegy a karosszéria oldaláig.
Jelenlegi terveim között szerepel egy nagyobb motor beépìtése, E36 M-tech 2 kormány, valamint nagyobb koptató (Rieger) kerül fel amint hazajutok Magyarországra.
Az autóra azért is vagyok büszke,mert mindent saját magunk csináltunk rajta." 
 
Köszönöm Regina a részletes leírást és gratulálok az autóhoz! 
Remélhetőleg innentől más lesz a "kompót" megítélése, mindenesetre, amíg ilyenek épülnek addig nincs miért aggódni!