A hétvégén tartott Euro Madness volt az első nagyobb esemény idén és ez jól látszott a kiállított autókon. Ritkán látni ennyi igényesen összerakott gépet egy helyen. Volt olyan amiről már messziről látszott, hogy show-ra készült de volt olyan is, amit alaposabban át kellett nézni, hogy az igazán érdekes részletekre felfigyeljen az ember. Márk "hetese" is ebbe a kategóriába tartozik. 
 
" Lassan egy éve megvan. Valami újabb konstrukció volt a terv, és egyszer csak szembejött a mobile.de oldalon ez.
Egész jól felszerelt bár a panotető tervben volt de lemondtam róla. A kötelező dolgokkal kezdtem. Minden olaj, minden szűrő, minden szíj plusz teljes átnézés. Nekem egyszerűbb dolgom van ebből a szempontból mert szerelőként tevékenykedek. Miután ezek rendben voltak akkor jött a tervezgetés mit is kellene.
Nem voltam kibékülve a seggével. Nagyon tetszett a dupla kipufogós megoldás. Kapott egy GTI facelift hátsó lökhárítót és csináltam hozzá egyedi hátsó kipufogót. A GTI  toldatba kapott egy Maxton Design diffúzort és 104mm-es kipufogóvégeket.
Jeleket feketére cseréltem és a háttereket autó színére fújtam. Tükrök kaptak lakkfekete burkolatokat.
Eleinte egy sima Eibach ültetőszettel rohangáltam, mivel gyári DDC futóműves, így gondoltam az elég. Nagyon nem volt az....
Gewindén gondolkodtam, viszont nagyon tetszett a DDC praktikussága. Elkapott a gépszíj, hogy egy minőségibb levegős futómű nem kerül sokkal többe, így került Airlift Performance a kocsi alá. Szulyák Attila barátom segített megvalósítani. Törekedtem hogy minden gyárias legyen. Amit csak lehetett rejtve építettünk be. Felkerült egy Rotiform OZR szett, 8.5x19 méretben. Mindenképp olyat szerettem volna ami nem sűrű darab.
Gyárilag hangmodulos kipufogórendszer van alatta, plusz csatoltam hozzá egy Kufatec vezérlőt, amivel telefonos applikáción lehet hangolni és kormányról vezérelve 5 féle hang választható.
Mivel a motort is átnéztem és mindent nagyon jó állapotban találtam így gondoltam akkor egy kis tuningot elvisel. Kapott egy 2.5 collos RM Motors downpipeot, Pipercross szűrőt és egy szoftvert. 236 lóerőre és 470nm-re módosult a teljesítmény. Ebben Dukai Sanyi barátom segített. (DS Performance) Ha már van plusz teljesítményünk így nagy hangsúlyt fektettem a fékrendszerre is, habár a gyári fék is kielégítő volt. Előre kapott egy 370mm-esTTRS féktárcsa párt HGP fékadaptereket és Golf 7R első féknyergeket. Hátra 356mm-es RS7 féktárcsákat Vagbremsetechnik adapterekkel és szintén Golf 7R elektromos kézifékes féknyergeket.
Beltérhez nem igazán nyúltam mivel nagyon meg vagyok elégedve a sportos és fiatalos designnal. Kicsit felextráztuk. Aktiváltuk a fejegységen az offroad kijelzőt (magasságmérés, hőfokok, iránytű) nem mintha bármikor is szükség lenne rá. Aktiváltuk a teljesítménykijelzőt ami GTD-kbe nem igazán van. (töltőnyomás, G-erőmérő, központi laptimer)
Az első lökhárító szélébe tettem egy SRS Tec által forgalmazott légbeömlőt és a Maxton Design koptatóm a napokban érkezik meg.
Világításon kódolgattam még egy kicsit. Hátul kapot egy index modult amivel eltolja a 2 lámpa index időzítését és szaladófényesnek hat. A helyzetjelző fényerejét lejjebb vettem és átkódoltam hogy fékezéskor világítson mindegyik hátul. Elöl a nappali menetfény fényerején változtattam és indexeléskor leveszi fokozatosan a fényeröt. Ezek ilyen apróságok, de ettől lesz egyedi az egész. 
További tervek között szerepel némi dekor, vagy másik felni, de ez csak akkor, ha nem viszik el a kocsit, ugyanis jelenleg eladó. " 
 
IDE KATTINTVA megtaláljátok a használtautós linket! 
Ha pedig szeretnétek Márkot követni, akkor megtehetitek Instagramon és Facebookon is!