A nagyon öreg autóknak van egy varázsa, amit csak kevesen éreznek. A szögletes formák, a jellegzetes hang, amikor kinyitjuk az ajtót vagy éppen a rugós ülések nyöszörgése, illetve ahogy szó szerint él körülöttünk az autó. A mai világban csak néhány elvetemült arc próbálja ezeket megmenteni, mivel a fogyasztói társadalom számára ezeknek nincs jogosultsága az utakon. 
Szerencsére azonban mindig vannak olyanok, akik meglátják benne a szépet. 
 
Ilyen például Raphael is, aki egyébként sosem vezetett öreg autót. Amióta csak az eszté tudja, mindig modern autók vették körül és miután megszerezte a jogosítványt, csakis olyan autókat vezetett, amikben már minden a kényelemről szólt. Aztán egyszer gondolt egyet és bármilyen komolyabb elképzelés nélkül, megnézte ezt az E3-at. 
" A tesztvezetés nem varázsolt el..." - mondja Raphael, de úgy érezte, hogy meg kell tapasztalnia a dolgot, ezért gondolkodás nélkül megvette az autót. 
 
A hazafelé vezető úton viszont, megváltozott valami. A sok modern autó között, egészen más érzés volt krúzolni és mire hazaért teljesen beleszeretett az autóba. A BMW-t 2,5 literes, 6 hengeres motor hajtja, 150 lóerővel. Raphael, hazaérkezés után, az internetet kezdte el böngészni, hogy mégis milyen lehetőségek vannak egy ilyen autóval kapcsolatban és megtalálta a WCP levegős Bavaria-ját. Innen pedig nem volt megállás! Gyors kapcsolatfelvétel, időpontegyeztetés és már ott is volt a WCP által épített, egyedi gátlókra szerelt, Air Lift Performance 3P vezérlővel kiegészített levegős rendszer az autó alatt! 
 
A következő lépés a felnik beszerzése volt. Modern termék szóba sem jöhetett! Viszonylag hamar talált egy egyedi háromrészes szettet, aminek a közepe a hetes széria, Style 3 felnijéből készült. A szett elöl 8,5, hátul 9,5 széles és tökéletesen illik a kocsihoz. 
 
Az autó kapott egy teljes fényezést az eredeti Ruby Red árnyalatra, egy E9 CSi toldatot, amitől sportosabb az öregúr kiállása és sárga fényszórókat. A beltérben volt meló rendesen, mert az előző tulaj megfestette a bőrt, csak éppen a minősége nem lett a legjobb, ezért Raphael elég sokat dolgozott azon, hogy a homokszínű bőrbelső vállalható állapotban legyen. 
Éppen ezért a további tervek között a belső felújítása, új fényezés és a motor felújítása szerepel, aminek a végén még két darab Weber is felkerül majd. 
 
Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Stanceworks