Az Aranykorban még voltak olyan versenyautók, amiknek ránézésre, semmi keresnivalójuk nem volt a versenypályán. Aztán a csapatok/sofőrök bebizonyították, hogy igenis lehet durvát autózni, akár egy téglával is. Ugyanis a Volvo tervezői akkoriban még mindig csak a derékszögű vonalzót ismerték, viszont a teljesítményt nem spórolták ki az akkori modellekből. A Volvo 850-ből létezett T-5 222 lóerővel, majd ezután érkezett a T-5R 243 lóerővel és ezt váltotta az R modell, ami manuális váltóval, viszkó sperrel, TD04HL-16T turbóval és 250 lóerővel került forgalomba és 6,7 másodperc alatt érte el álló helyzetből a 100-at, ami egy ekkora autótól nem rossz eredmény. 
A BTCC-ben olyan ellenfelekkel kellett megküzdenie, mint a Ford Mondeo, a Renault Laguna, Peugeot 406 vagy éppen a Vauxhall Vectra. Ezek az autók nem feltétlenül az elért sikerek miatt váltak népszerűvé, sokkal inkább azért, mert nagyon durva látványt nyújtottak verseny közben és ha kicsit túrkálunk a képek között, megtaláljuk azt a fotót, amin két kerékkel a levegőben száguld az egyik példány. 
 
Scott mindig is akart egy ilyen 850-es kombit, főleg az említett kép miatt, viszont nem akart egy replikát építeni, hanem a saját elképzeléseit szerette volna megvalósítani. Az első 850 nem volt túl szerencsés választás. Nem elég, hogy csúnyán el volt rohadva, de tele volt hibával is, úgyhogy meg kellett válni tőle. A következő már ígéretesebbnek tűnt, bár itt a hirdetésben itt is szerepelt, hogy foglalkozni kell pár dologgal. Ez itt annyit jelentett, hogy volt némi rozsda hátul, a műanyagok kifakultak és minimális parkolási sérüléseket is lehetett találni, de ez nem tántorította el Scott-ot és megvette a kocsit. 
 
Első lépés a levegős futómű beszerelése volt. Kicsit furcsán hangzik, hiszen lehetett volna foglalkozni az autóval, de Scott türelmetlen volt és az Only Charged Dubs segítségével bekerült a szett, Air Lift Performance 3P vezérlővel és BC Racing gátlókra épített lufikkal. Tök jó, hogy hasal az autó, de a kifakult, piros szín eléggé zavarta Scott szemét, úgyhogy darabokra szedték az autót, hogy újra a régi fényében tündökölhessen. Ha pedig már szét volt kapva, a műanyagokat is pótolták és mindenhova új alkatrészeket építettek be. Bekerültek az USA indexek, az új hűtőrács és a hátsó ablaktörlőt pedig kidobták. 
 
Már csak egy dolog hiányzott a boldogsághoz és az a kerék volt. Aki ismeri a Volvo-t, az tudja, hogy ugyanaz az osztóköre, mint a Ferrarinak, úgyhogy viszonylag könnyedén lehet alápattintani egy szett, ágaskodó lovacskás emblémával ellátott felnit. Scott egy ultraritka, kétrészes, kovácsolt, magnézium garnitúrát választott, ami BBS GT2 és zseniálisan néz ki a piros autó alatt. 
 
Scott jól döntött, amikor ezt a típust választotta. Ritka látvány, főleg motorsportos felnikkel, van benne kraft is azért a turbómotornak köszönhetően és földhöz vágva igazán sokkoló látványt nyújt. 
 
Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Fast Car