1992-ben mutatták be az első Lancer Evolution modellt. Azóta már a 10. generációnál járunk és nagy valószínűséggel nem is fog több készülni a legendás típusból, ami nagy kár lenne. Persze terjednek pletykák, meg lehetett látni terveket is, de eddig teljesen biztos hír nem érkezett erről. A Lancer EVO szériák egy dologban hasonlítottak egymásra, az pedig az összkerékhajtás és a turbómotor volt. A legnagyobb ellenfél mindig is a Subaru WRX STI volt és egyszerűen lehetetlen eldönteni melyik a jobb, a fanboyok pedig vérre menő csatákat vívtak mindig is az interneten, hogy megvédjék kedvencüket. 

Rowie nagy Mitsubishi rajongó volt mindig is és minden követ megmozgatott, hogy EVO V-ös autóját a képeken látható állapotba hozza. Az autó minden tekintetben JDM és nem csak azért mert jobb oldalon van a kormány, hanem a felszerelt kiegészítők miatt is. Azonban kezdjük az elején. 

Arra a kérdésre, hogy miért jobb számára az EVO V mint a többi generáció azt feleli: 

"Tetszik, hogy nagyobb a tengelytáv mint az EVO IV esetében, jobban néz ki mint az EVO VI és ugyanaz a 4G63 motor hajtja mint az újabb modelleket, viszont könnyebb az autó.

Mivel Rowie motorsport rajongó és imádja a Time Attack gépeket, ezért hamar eldőlt, hogy a legdurvább szettet fogja felpattintani az autóra, ami egyben a legritkábbak közé is tartozik, ez pedig a Varis Asso widebody kit. Meglepő módon nem volt olyan nehéz beszerezni a készletet, mivel a Varis oldalán mai napig rendelhető. 

Szóval megvan a komplett szett, amiben első lökhárító, első koptató, hátsó diffúzor és küszöb valamint sárvédő légterelők is találhatóak. Felkerült egy Voltex Type 4 GT szárny, egyedi konzollal, Ganador Super visszapillantók, karbon géptető és csomagtérajtó, Spec-D fényszórók és az egész autó Super White fehér színbe öltözött. 

A 2 literes 4G63 Comp CTRX 5858 turbót kapott, Coyorad hűtőt, ID 1000 injektorokat, Walbro benzinpumpát, KT Motoring optimalizálást, egyedi intercooler csövezést, illetve néhány ARC kiegészítőt, amik főleg a különböző tartályok sapkái és egy titánból készült cat-back kipufogórendszert. Ezekkel 380 lóerőt és 495 Nm nyomatékot ad le a motor, amihez 5 sebességes manuális váltó csatlakozik ACT kuplunggal. 

A futómű terén Fortune Auto 500 Series állítható szett, ARC első és Mine's hátsó toronymerevítő, Whiteline szilentek és lengőkarok jelentik a főbb változtatásokat. A kerékjáratokban 10,5x18 méretű Volk Racing TE37V Mark II felnik forognak bronz színben, 295/30-as Toyo Proxes R888R gumikkal szerelve. Mögöttük Project Mu, 4 dugattyús nyergek (elöl), hozzátartozó féktárcsák, Club Racer betétek és teflon fékcsövek lassítják az autót. 

Természetesen az utastér sem maradt érintetlen. Recaro RS-G Ralliart Edition ülések, amik Planted Technology sínek segítségével kerültek beépítésre, 10 pontos Cusco bukócső, Works Bell kormány gyorscsatis, levehető kormányaggyal, Vertex indexkar hosszabbító, Defi kiegészítő műszerek, ARC váltógomb, Willans biztonsági övek, flokkolt műszerfal, Chasing J's titán küszöbbelépő szerepelnek a listán. 

Az autó kint volt a 2019-es SEMA Show-n a Toyo Treadpass területén is, ami ugye a járványhelyzet miatt elmaradt. Ezzel az autóval már nincs további terve, úgyhogy a jövő évre lehet, hogy egy új projektbe fog kezdeni. Mindenesetre ez az autó tökéletesre sikerült, úgyhogy akármihez fog nyúlni, biztosan nem lesz rossz a végeredmény.