Klasszikus japán autó. Tulajdonképpen ezt jelenti a Kyusha, ami a Bosozoku egyik válfaja és sokkal emészthetőbb, mint mondjuk az, amikor óriási kipufogókkal, szárnyakkal, toldatokkal aggatnak tele egy autót. Itt inkább a felnik méretén, az ültetésen és némi szélesítésen van a hangsúly. 
 
A képeken látható Levin (Corolla) tulajdonosának nem ez az első építése, de ez talán látszik is a kocsin. Egy AE86 és egy Dodge RAM (igen, jól olvassátok!) is pihen a garázsban, de mindig is akart egy ősCorolla-t magának csinálni. 
 
A projekt első lépéseként atomjaira szedték az autót és minden hibát kijavítottak rajta, ezután pedig jöhetett a fényezés, aminél a 911 GT Lava Orange árnyalata volt a befutó, viszont egy kicsit megbolondították nagyobb szemcsékkel, amit sajnos a képek nem adnak vissza, hanem napfényben, élőben mutatós igazán. A motortérben eredetileg egy 1,6 literes szív dobogott és tulajdonképpen az is került vissza, viszont előtte szétszedték és teljesen felújították, illetve immáron 1750 köbcenti a hengerűrtartalma. Más tengelyeket és dugattyúkat kapot, valamint két Solex ikerkarburátor is felszerelésre került. A megerősített kuplung és könnyített lendkerék zárja a módosítások sorát a motor környékén. 
 
Az első toldat és a szegecselt ívek tökéletesen hozzák a versenyautós hangulatot, de a teljes képhez kellenek még a széles Tosco felnik, amik tökéletessé teszik a végeredményt. A futómű egyes elemei egyébként  AE86 alkatrészek. 
Az utastérben sem találunk túlzásokat. A korhű Auto Look versenyülések mellett egy Nardi kormány teszi sportosabbá a látványt valamint a műszerfal kapott egy fordulatszámmérőt. 
 
Azt gondolnánk, hogy ez a kocsi is csak akkor lát napfényt, amikor kitolják lemosni, de ez nem így van. Mr. Okuno, az autó tulaja, rendszeresen használja a kocsit és gyakroi vendége a pályanapoknak, ahova az AE86-ját is ki szokta vinni és használja rendesen. Azt gondolom, ez az igazi autóbuzéria, amikor nem csak a garázsnak építünk valamit, hanem élvezzük is a munkánk gyümölcsét. 
 
IDE KATTINTVA találtok még pár képet az autóról. Érdemes megnézni mindet! 





 

 

Forrás: 9tro