Óriási légterelők, széles kerékjáratok, durva diffúzor. Olyan mintha egy modernkori DTM autó lenne előttünk, azonban amint megpillantjuk a kerek lámpákat és középen a jelet, egyből kitisztul a kép, hogy ez bizony nem mai darab, hanem egy Mk2 Escort, amit 1974 és 1981 között gyártottak, csak nem egy sima utcai verzió, hanem egy hardcore versenyautó, amit kifejezetten hegyi futamokra építettek és az ausztriai versenysorozatban szoktak vele indulni és maga az építője, Christopher Neumayr vezeti. 
 
Chris-ről azt kell tudni, hogy amint megszerezte a jogosítványt, kapott egy 318-as BMW-t, amit viszonylag hamar tetőre tett a közeli utakon. Nem tudni, hogy ez lett a kedvenc szabadidős tevékenysége, vagy csak egyszerűen túlvállalta magát, de ezt még két másik autóval is elkövette, úgyhogy édesapja úgy döntött, hogy odaadja a saját, RS2000-es autóját és hagyja, hogy a fia a helyi hegyi futamon induljon vele. Az ötelet nem volt rossz, de sajnos itt is történt egy baleset, aminek következtében az autó szó szerint megsemmisült, viszont Chris megúszta bordatöréssel és néhány horzsolással. 
 
Azt gondolná az ember, hogy elvette hősünk kedvét a versenyzéstől, de nem ez történt. Az eredeti autóból már csak a középső rész maradt meg, minden mást szétvágtak és vagy kiszélesítettek, vagy megerősítettek. Erre épült fel a teljesen egyedi, karbon elemekből álló karosszéria, ami mellé szintén egyedi, állítható szárny és diffúzor is felkerült. Ha benézünk az utastérbe, akkor egy komplett motorsportos bukócső, karbon elemek, egy darab versenyülés és Sparco öv látvány fogad. 
 
Az autó orrába egy szívó YB motor került. Miért szívó? Mert ebben a kategóriában indulhatott jó esélyekkel az alkotó, mivel a turbós csoportban, több mint 600 lovas, összkerekes gépek uralják a terepet. A 2 literes motor azárt átesett egy komoly átépítésen és egyedi, Farndon főtengelyt, hajtórudakat és kovácsolt, CP dugattyúkat kapott. Portolt, polírozott hengerfej, egyedi veztengelyek, új pillangószelep és egyedi karbon airbox mellett, egyedi kipufogórendszer, hűtés és kábelezés került az autóba. A motorhoz 6 sebességes, Tractiv szekvenciális váltó csatlakozik, AP Racing kuplunggal és az erő egy 909 Ford Motorsport diffibe érkezik. 
A teljesítmény 304 lóerő és 253 Nm, viszont a motor képes 10,500-at is forogni. 
 
Az egyedi, állítható KW futómű és Escort Cosworth WRC független felfüggesztés rendesen az úton tartja a kocsit, a 6 dugattyús Tarox fékek pedig garantálják a biztos megállást. A tapadásról háromrészes, 10x15-ös BBs felnik és a rájuk szerelt Avon Super-Soft slick gumik gondoskodnak. 
 
Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Fast Car