Magnus Granberg gyerekként fertőződött meg a kék-fehér márkával. Édesapja több BMW-t is épített műhelyében, így nem volt kérdés, hogy milyen lesz Magnus első autója, miután leteszi a jogosítványt. 
Miután megszerezte a vezetői engedélyt, rögtön kerestek is egy megfelelő alapot. Ez általában tudjuk mit jelent. Olcsó legyen! Nos, sikerült is találni egy 1970-es évjáratú 2002-t, ami ugyan elég rozsdás volt, de nem kértek érte sok pénzt, szóval tökéletes alap egy BMW fanatikus számára. Tökéletesen rendberakták, majd Magnus úgy döntött, hogy neki kéne valami, amivel hóban is normálisan tud közlekedni, úgyhogy eladta a BMW-t és vett egy Audi-t....... 
 
Túl sokat nem kellett várni, hogy megbánja tettét, de ekkor már késő volt. 8 évvel később viszont megtalálta régi autóját és azonnal vissza is vásárolta. Az autóval nem bántak túl jól. Szabad ég alatt állt évekig és jól látszott minden porcikáján, úgyhogy másodszor is rendesen gatyába kellett rázni az autót. 
Magnus, 2019-ben, kilátogatott a Bimmers of Sweden találkozóra, ami a legnagyobb BMW összeröffenés Svédországban és egyből díjjal mehetett haza, azonban ezután nem dőlt hátra, hanem arra gondolt, hogy a következő évben még durvább külsővel és belsővel tér vissza! 
 
Kezdjük a motornál, hiszen ez az egyik legdurvább átalakítás! Az E30 M3, S14 motorja lett volna az ideális választás, de azok olyan áron mozognak, hogy lassan az elérhetetlen kategóriába tartoznak. Ezért került képbe az E46 M3, S54-es erőforrása, ami még pont megfizethető. 2002-ben nem nagyon lehetett látni még ilyen motort és első ránézésre úgy néz ki, hogy simán befért, azért elég komoly munkálatokat kellett elvégezni a tűzfal környékén, hogy minden elférjen. Persze beépítés előtt kicsit szétszedték az S54B32-t és Wiseco kovácsolt dugattyúkat, Pauter kovácsolt hajtórudakat, új főtengelyt, Nuke Performance 750-es injektorokat kapott és felkerült egy módosított szívóssor, egyedi tűtékkel. A stabil működésről a MAxxECU vezérlő gondoskodik, az autó hangját pedig átalakított 1M kipufogó engedi a szabadba, amit kiegészítettek egy cut-out szeleppel, hogy még ércesebben szóljon a sorhat, ha a helyzet úgy kívánja. 
A motorhoz ZF váltó csatlakozik, ami egy 535d alól érkezett. Ahhoz, hogy ez bekerüljön, a váltóalagutat is rendesen át kellett szabni. Tenaci lendkerék, Tenaci kuplung és E36 M3 diffi zárja a sort. 
 
A futómű esetében Öhlins R&T állítható szett volt a befutó, Millway Motorsport toronycsapágyakkal, de vannak ott még módosított 2002Tii lengőkarok és Sellholm Tuning stabilizátorok is. A megállásról 6 dugattyús Tenaci nyergek és elöl 320, hátul pedig 280-as Tenaci tárcsák gondoskodnak, illetve egy hidraulikus kézifék is beépítésre került. A tengelyek végeire a CR Custom Wheels által átépített Alpina felniket csavarozták fel, amiknek a mérete 8,5x17 és 9,5x17, ezekre pedig Nankang AR1 gumikat húztak 215/40 és 235/40 méretben. 
 
Kívül a 2002 Turbo szélesítések és első kötény jelenti a változást, az autót pedig Titan Silver ezüstre fújták. Az utastérben Recaro BMW Performance ülések, M-es biztonsági övek, korhű Momo kormány, állítható OBP E46 pedálsor, egyedi szőnyegek és Auto Meter műszerek kerültek beépítésre. A középkonzolt bőrözték és egy táblagépet pattintottak be a MaxxECU vezérlő miatt. 
 
A végeredmény nagyon letisztult és korhű, azonban ha lenyomjuk a jobb pedált, garnatáltan elszabadul a pokol, hiszen az S54 ezt a kasznit kegyetlenül cibálhatja, Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Speedhunters