Júniusban végre hivatalosan is beindult a hazai autós szezon, és az első nagy durranás a Sebesség Fesztivál volt, ahol a drift, gyorsulás és motoros bemutatók mellett, az európai autók tulajdonosai is megmutathatták, mit alkottak a korlátozások ideje alatt, az Euro Madness találkozón. Itt bukkant fel ez a Bogár, amit láthattunk már tavaly is, csak akkor valamiért nem sikerült "elkapni" a tulajt, viszont ezt most pótoltuk! 
 
Magának az autónak nincs túl hosszú története. Zoli, a tavalyi Euro Madness előtt egy nappal jutott hozzá az autóhoz Virág Tomi által, aki hardcore VW fan és már több beteg Volkswagent adott a világnak. Ez a Bogár is elég durvára sikerült és csak azok fognak mindent észrevenni, akik tökéletesen ismerik a típust. 
 
Kezdjük ott, hogy az autó maga 1970-es évjáratú, de az 1967-es modell sárvédőit kapta meg. A motorháztető 1956-os, "pápaorros" darab. Safari szélvédő, ausztrál napellenző, hattyúnyak visszapillantók, "puskagolyó" irányjelzők szerepelnek még a listán, a fényszórók pedig rácsokat kaptak. A hátsó, ablakok nyitható változatok, az utólagos csomagtartó pedig egyedi készítésű darab, amin a fa léceket megégették és lenolajjal lekenték. Miután az autó megkapott minden törődét, gondolok itt az alvázvédelemre és egyéb javításokra, a fényezést becsiszolták és lakkozták. 
 
Az autó alatt levegős rendszer található, de mielőtt bekerült volna az airride, Puma első híd került beszerelésre, ültető csonkkal. Ezután került be az AirForce rendszer. A kerékjáratokban 16-os Citroen Jumper felniket találunk, amiket elöl 4,5"-ra szűkítettek, hátul pedig 9,5"-ra szélesítettek. Ezekre kerültek fel az új, Wolfsburg jellel ellátott kupakok. 
A beltérben teljesen új, piros kárpitokkal gazdagodott, bekerült egy korhű gyerekülés, a sofőr és utasának a lába előtt pedig fa helyettesíti a szőnyeget. 
 
A motor teljesen gyári, 1,3-as, 69 lóerős, de tervben van, hogy 1,6-ra átépítik, illetve a fékek jelenleg mindenhol dobfékek, de elöl tárcsa lesz hamarosan. Zoli beszerzett egy sárga, króm, Hella ködlámpát is, ami szintén ritka termék. Nyilván vannak tervek, de azt gondolom, az összkép zseniális! 
 
Képekért köszönet: Flo & Majlath Photo 
 
További képeket a Sebesség Fesztiválról IDE KATTINTVA találtok!