A SEMA Show-n természetesen BMW-k is voltak gazdagon. Az egyik legérdekesebb darab az ENEOS standján volt kiállítva. Ha jól gondolom, akkor az ENEOS-t nem kell különösebben bemutatni és az sem titok, hogy a cég minden évben igyekszik, különleges autókat és a legújabb termékeket kiállítani. 2021-ben a cég nagykövetével, Faruk Kugay-yel álltak össze, aki egyébként profi drift versenyző, instruktor, rendezvényszervező, bíró és természetesen autóépítő is egyben. Faruk egy öreg, leharcolt E30-at választott projektalapnak és alig egy hónap alatt, igazi showcar-t varázsoltak a bontószökevényből. 

A munkálatok természetesen az autó szétszedésével kezdődtek és az összes hibát kijavították, amit meg szükséges volt, megerősítettek. Ez eddig oké. A C oszlopot levágták és az E30-Garage Germany gyártotta le az M3 stílusú elemet valamint a karbon tetőt. Karbonnal még a hátsó szárnynál is találkozunk, az ún. "kés" is szénszálból készült és nem aprózták el a méretét. Természetesen a csomagtérajtó is M3-ról ismerős elem. Ezután azt gondolnánk, hogy megint egy M3 koppintás készült, de nem! Faruk kicsit modernizálni akarta a dolgokat, ezért a Pandem 1.5 bodykit került a kocsira, elöl pedig a hozzátartozó toldat teszi egységessé az egészet. A következő lépés a fényezés volt és vakító fehér köntösbe bújtatták a kocsit a Vinny's Autobody műhelyében, majd a Landmark Grafix által legyártott dekor is felkerült az autóra, ami ENEOS színekből áll. 

Mivel alaposan kiszélesítették a kocsit, a felnik kiválasztásánál lehetett kicsit merészebb méretekben is gondolkodni. A Rotiform IGS görgők elöl 9,5, hátul pedig 11x17 paraméterekkel rendelkeznek és 255/40 illetve 275/40-es Toyo Proxes RA1 gumikat húztak rájuk. 

Ezt követte a motor beépítése. Az autó eredetileg 318i volt, ami annyit tesz, hogy a jó öreg M10B18 dolgozott benne, ami egyébként nem egy rossz motor, de közel sem volt elég Faruk számára. 4 henger helyére 4 henger került, csak éppen típusidegen darab, mégpedig a Honda S2000-ből ismert 2 literes erőforrás! Viszonylag könnyedén sikerült beépíteni és elég "tiszta" környezetben höröghet az AEM szűrőnek köszönhetően. A gyári F szériás kipufogórendszert is sikerült beépíteni alá, viszont Faruk a közeljövőben szeretné ha minden része beépítésre kerülni, gondolok itt a katalizátorokra, ugyanis a cél az, hogy levizsgázzon az autó a szigorú kaliforniai előírásoknak megfelelően és saját lábán vihesse pályanapra a kocsit. 

Az utastérben csak két személynek van lehetősége utazni, mivel a hátsó részről kikerült az üléssor és helyére ugyanabból az anyagból készült a borítás, mint az ajtókárpitok. Komplett bukócső, két darab fix háttámlás MOMO versenyülés, MOMO biztonsági övek és MOMO Mod 08 kormány szerepel a módosítások listáján. A gyári műszerfalat kicsit átszabták és az eredeti óracsoport helyére az S2000 digitális műszeregységét varázsolták be, a középkonzolon pedig a legszükségesebb kapcsolók kaptak helyet. 

Elég durván átalakult ez az E30 és ha még utcán is legálisan használható lesz, akkor a bontószökevény fog némi meglepetést okozni közúton és versenypályán is egyaránt. 

 

 

Forrás: Carstyling.hu