Szeptember óta már hivatalosan lehet Skyline-t tartani Amerikában, hiszen feloldották azt a korlátozást, amit még sok-sok évvel ezelőtt hoztak, miszerint ezeket az import autókat nem lehetett lepapírozni. Az okok között az államokban elfogadott törésteszt hiánya szerepelt, illetve még egy érdekes indok, miszerint ezeket a kocsikat nem az amerikai utakra tervezték, illetve túl erősnek minősítették és a hazai autókat akarták inkább népszerűsíteni. Sokféle magyarázatot találni, de a lényeg az, hogy a gyűjtők számára örömteli hír, hogy gondtalanul lehet importálni Japánból ezeket a legendás autókat, csak legyen elég vastag a tárca. Ugyanis csúnyán elszálltak az árak és manapság rekord árakon kelnek el különlegesebb kiadások. Éppen ezért nem annyira meglepő, hogy a cikkünk alanya is egy Skyline, mégpedig nem is akármilyen, hanem R33 NISMO 400R! 

Ez a modell annyira ritka, hogy még a legnagyobb gyűjtők is izgalomba jönnek ha szóba kerül, illetve ha egyszer az életben látsz ilyet, akkor alaposan nézd meg és fotózd le, mert nagy valószínűséggel, ilyet nem fogsz többet látni. A 400R egy olyan projekt volt, amiből 100-at akart a gyártó készíteni, majd ez 44-re csökkent és hivatalosan 40 darab került végül forgalomba, amiből aztán nem tudni mennyi maradt fent pontosan. Ez a példány például évek óta várta Kanadában, hogy az Egyesült Államokban legálisan lehessen használni és miután feloldották a tiltást, át is lépték vele a határt, most pedig kint volt az idei SEMA Show-n! 

Mitől olyan különleges a 400R? 

A NISMO építette, mégpedig a Le Mans 24 órás versenyen induló R33 GT-R versenyautók tiszteletére. A 400 a lóerők számát jelöli, az R pedig a Racing szóra utal. Az R33 GT-R már alapból sem gyenge autónak számít, de a 400R  esetében emelték a lécet. A motorháztető alatt az RB26 továbbfejlesztett változata lapul, amit RBX-GT2-nek neveztek. Megnövelt furattal rendelkezik, így a lökettérfogat nem 2,6 hanem 2,8 liter, de van még erősebb főtengely, új vezérműtengelyek és így elérték a 400 lóerős teljesítményt és a 470Nm nyomatékot. Nulláról százra 4 másodperc alatt ugrott fel, amivel a Lamborghini Diablo vadászterületére tévedt és majdnem egy másodperccel gyorsabb volt a Ferrari F355-nél! 

Természetesen nem csak a teljesítményt okosították meg, hanem a külső is módosult. Egyedi NISMO felnik, új karbon hátsó szárny, egyedi kipufogó 400R jelöléssel, a hátsó lámpák körüli karbon burkolatok, karbon géptető, új lökhárítók, egyedi küszöbök és az egyedi dekor szerepel a külső módosítások listáján. Belül NISMO ülések, amiknek az a különlegessége, hogy R32 GT-R üléseket raktak a kocsiba ás 400R feliratot hímeztek a fejtámlákba. Itt még megemlíthetem a kormányt, valamint a műszereken és hűtőrácson is található 400R és NISMO jelvényeket. 

Most pedig jöhet az autó értéke, amitől az egyik legdrágább autónak minősült a rendezvényen. Ennek az autónak 1,2 millió dollár az értéke, ami valamivel több mint 386 millió forintnak számít jelenleg..... Azt hiszem, ilyet tényleg nem fogunk sokszor látni, úgyhogy aki kint volt és közelről megnézhette, az nagyon szerencsés ember volt! 

További SEMA tartalmakat IDE KATTINTVA találtok! 

Forrás: Carstyling.hu