Oké, az R35-re a fanatikus rajongók azt mondják, hogy nem igazi Godzilla. Ezen lehetne azért vitatkozni, hiszen az R32 által kitaposott úton haladva, ez a modell is elég szépen helyretett nagyágyúkat, pedig aztán mindennek lehet nevezni csak éppen pehelysúlyúnak nem. Az R35 viszont, a méretei ellenére, egy remekül vezethető erőgép, amiben elég komoly lehetőségek rejlenek. Nem véletlen, hogy sokan rajonganak érte világszerte. 
 
Adam Crispin is rajongónak számít és mindig is akart egyet magának, így egy Vauxhall és egy Mitsubishi után sikerült végre átülnie álmai autójába. Az autó japánból érkezett és teljesen gáyri állapotban volt. Elsőre persze a külső módosítások tűnnek fel, pedig először a motor környékét piszkálták meg a Knight Racer műhelyében. A VR38DETT, 3,8 literes dupla turbós V6 megkapta a Knight Racer Stage 4.25 szettet, amiben Big Power szívósor, ASNU 1050-es injektorok, 90 mm-es rozsdamentes Y-cső egyedi kipufogórendszer titán végekkel szerepel a listán és ezt egészíti ki az Ecutek RaceRom, amivel a motort és a váltót is felprogramozták. Az eredmény így 660 lóerő. 
 
Ezután következett a karosszéria, amit a Kode Performance rakott össze. CMST karbon első lökhárító, szélesebb első sárvédők légbeömlővel és karbon első splitter, Varis hátsó lökös, Rocket Bunny szélesebb hátsó sárvédők, karbon küszöbök, Liberty Walk karbon diffúzor, Knight Racer karbon géptető, hátul pedig karbon csomagtérajtó és "kacsafarokszárny", valamint LED-es fényszórók szerepelnek a listán, majd ezt koronázza meg az egyedi, Candy málna fényezés. 
 
A futómű levegős és Airlift Performance termék, 3P vezérlővel. Ez engedi rá a bódét a kétrészes, kovácsolt CMST felnikre, amiknek a mérete elöl 10x20 ET-18, hátul pedig 12x20 ET-60. A rájuk durrantott Nankang NS-2R gumik 265/35 és 305/30 méretűek. A felnik mögött pedig Brembo nyergek, Alcon tárcsák és Ferodo DS2500 betétek lassítják a kocsit. 
Az utastérben Alcantara-val áthúzott Recaro üléseket találunk, amik lila varrást kaptak, illetve karbon kormányt, karbon váltófüleket és további karbon betéteket a műszerfal környékén.
 
Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Fast Car