Ahogy fejlődik a technika, úgy készülnek egyre erősebb dízelmotorral szerelt autók és vannak esetek, amikor egy "olajkályha" nagyobbat lép egy sportosabb benzinesnél is. A technikai részletekbe ne menjünk bele és engedjük el a kormot okádó, stupek csodákat. Igenis lehet olyan dízelt építeni, ami anélkül is tud jót menni, hogy fekete felhőt engedne a környékre. 
 
Angliában, Gammi Younis már tól van pár BMW építésén és azt kell tudni a fickóról, hogy minden autót úgy vásárol meg, hogy már megvan az elképzelése a módosításokról. A képeken látható E90 esetében is megvolt a célja, csak aztán közbeszólt az élet, amiből sikerült végül kihozni a legjobbat. Az autónak egy tulajdonosa volt és soha, senki nem piszkálta meg a technikát, ezért Gammi tökéletes alapnak gondolta. Rövid időn belül viszont a vezérműlánc kilépett a beszélgetésből és ekkor vette kezdetét a projekt igazán. 
 
Az alap 330d volt, ami egyébként nem lenne rossz motor, de ha megállt a szív, jöhetett az új erőforrás, ami egy 535d-ből érkezett. M57D30TÜ2, egyedi, erősített motortartókkal, R90 nagynyomású pumpával, Wagner intercoolerrel, egyedi kipufogórendszerrel, sportkatalizátorral. Az EGR-t lefalazták, JFA Stage 2 programot kapott és még felkerült egy Ramair légszűrő. A motorhoz 6 sebességes 330d manuális váltót csatlakoztattak. A teljesítmény 360 lóerő a nyomaték pedig 700Nm ami kicsit több mint amennyit az F10 M5 tud! 
 
A karosszéria Sparkling Graphite Metallic fényezést kapott, a tetőt feketére fújták, felkerült egy karbon GTR motorháztető. Karbont találunk még a vesék környékén, a visszapillantók házánál, a hátsó szárnynál  (ami a fotózás után került fel) és a sort az M Performance diffúzor zárja. A kerékjáratokban 9x19 és 10x19 méretű Ispiri ISR8 felnik forognak, 235/35 és 265/35 gumikkal szerelve. A futómű levegős és Airlift Performance termék V2 vezérlővel. A megállásról fúrt tárcsák, EBC betétek és fém fékcsövek gondoskodnak, a féknyergeket pedig feltűnő, Acid Green árnyalatúra fújták. 
 
Ez már így is jól hangzik, de Gammi a beltérben is változtatott pár dolgon. Először is ott van az egyedi,  csapottaljú kormány, amit Alcantara-val húztak be. Aztán a komplett E90 M3 karbon díszlécszett, az M Performance váltógomb, az Alcantara váltózsák, de ami a legdurvább, a komplett F80 M3 ülésszett! Mivel eleve sok karbon van az autón kívül-belül, így a karbon háttámlás ülések kötelező darabok és az ülések bőrözéséhez igazították az ajtókárpitokat is. 
 
Azt gondolom, így már sokkal izgalmasabb az E90 és ismét bebizonyosodott, hogy nem csak a sorhat benzin lehet jó tuningalap egy bajor gép esetében. további képeket IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Fast Car