Ha egy kiállításon, nyitott motorháztetővel ácsorog egy autó, akkor ott tuti van valami turpisság, vagy komolyabb látnivaló. A Wekfest-en ez az NSX volt az, amit sokan megbámultak közelebbről, pedig első ránézésre egy gyári NSX, ezüst színben és még csak nem is a csarnokban áll.
 
Alapból szívó V6, automata váltóval, azonban ha benézünk az utastérbe, feltűnik a manuális váltó, ami 6 sebességes. Ezután rápillantunk a motorra és a piros motorburkolat mellett, pár csillogó csőre lehetünk figyelmesek és az Earth Dreams VTEC Turbo feliratra. Igen, ebben már nem V6 dolgozik, hanem az FK8 Civic Type-R-ből ismert, 2 literes, turbós, négy hengeres K20C1! 
 
Felmerül a kérdés, hogy ki az, aki egy ritka, japán, sportautót így átalakít? 
Az S&A Auto Create feje, Satoshi Nakatogawa vette a bátorságot hozzá és mivel az ember elég komoly autókat épített már, ezért talán elnézhetjük neki, hiszen Nakai is szépen szétvágja az ikonikus Porsche-kat, hogy jobbat csináljon belőlük. 
 
Az egész ott kezdődött, hogy egy ügyfél ki akarta cserélni az automata váltót az NSX-ben és innen már nem volt megállás. Meglepően könnyedén ki tudták cserélni a motort és a váltót és persze ez még közel sem a végleges állapot, hiszen rengeteg részlet még nincs kész, viszont Nakatogawa már 450 lóerős teljesítményt vizionált. 
 
Persze a rajongók most lehet fintorognak, de valójában mi is történt? Bekerült egy modernebb, erősebb motor, ami ráadásul könnyebb is mint az eredeti (200kg-mal) ezáltal sokkal jobb vezetési élményt nyújt. Ez is forog mint az állat, de közben ott van a turbó és házon belülről érkezett. Nincs ezzel a motorcserével semmi baj! 





 

 

Forrás: Speedhunters