Pár napja számoltunk be az új, elektromos Dodge-ról, amit elektromos izomautónak nevez a sajtó és ezzel magukra szabadították a rajongók haragját. Éppen ezért nézzünk meg inkább egy olyan példányt, amit még nekünk, benzinvérű rajongóknak készítettek! 

A Dodge Charger Hellcat, első ránézésre, nem sokban különbözik a gyári Chargertől, de azért aki ért hozzá biztosan észreveszi a különbségeket. Sokan úgy gondolják, hogy egy kicsit rejtőzködő is ahhoz képest, hogy milyen erős. (ezt mindenki döntse el maga!) 

Németországban a Bader Karosserie und Lack kínál megoldást azok számára, akik mindenképpen egy nagyon feltűnő gépet szeretnének, hogy a szomszédot megegye a penész az irigységtől. Ugyanis a cég által flepakolt kiegészítők már messziről jelzik, hogy ez nem egy sima V6 motorral szerelt alap változat. 

A szélesítések nem éppen apró darabok, mivel az első és a hátsó ajtó is kapott belőlük bőven, ettől pedig még durvább a megjelenése az autónak, de persze a küszöbök, első toldatok, a hátsó szárny is kell a tökéletes összképhez, valamint meg kell említeni a Redeye változatról ismerős motorháztetőt is. Az autó egyébként így 2,1 méter széles és ha nincs meg, hogy ez mennyire durva, akkor legyen elég annyi, hogy szélesebb mint egy Lamborghini Aventador......

Ekkor kerékjáratokba illik valami rendes méretű felnit felszerelni és a cég a Schmidt FS Line görgők mellett döntött. A háromrészes, 21-es felnikre elöl 295/35, hátul 355/25-ös gumikat húztak és a biztonság kedvéért 25 mm-es nyomtávszélesítők biztosítják a tökéletes megjelenést, amit tovább erősít a KW Variant 4 állítható futómű és több, szintén állítható, Eibach futóműalkatrész. 

A 6,2 literes feltöltős V8 új légszűrőt, nagyobb fojtószelepet, GME Performance kipufogórendszert kapott, katalizátorral együtt. Sajnos nem tudni, hogy mennyivel erősebb így a Charger, de igazából már alapból sem számít lassúnak, 3,6 másodperc a 0-100, úgyhogy ha már ennél csak kicsit gyorsabb, akkor még több sportautónak tud fejfájást okozni ez a családi négyajtós! 

További képeket IDE KATTINTVA találtok!