Az első találkozásom a Mercedes C63 AMG-vel igen meghatározó volt. Kigyúrt forma, erős, szívó V8 és félelmetes hang. Nagyjából ennyi jött le. Aztán láttam menet közben és köpni nyelni nem tudtam. A C63 más világ. Akkor ez megalapozott pár dolgot és nem nagyon akart az ember elképzelni sportos négyajtóst másképp. 
Az idők viszont változnak, az EU-s szabályok, környezetvédelmi normák és még ki tudja mennyiféle "hülyeség" korlátozza a mérnököket, fejlesztőket és így történhet meg, hogy az új C63S-t már nem V8-as motor hajtja! 
 
Remekmű vagy bűncselekmény? 
 
Nézzük az adatokat! 
 
680 lóerő, 1020Nm, 3,4 másodperces 0-100. 
Ez mondjuk nem hangzik rosszul, de azért ha kimondom, hogy a legerősebb 4 hengeres motor hajtja, amit valaha gyártottak, akkor azért először megmosolygom, hiszen korábban akkor volt menő az autó, ha nagyon sok henger dolgozott a motortérben, most meg mindenféle turbókkal hoznak elő nagyobb teljesítményt. De basszus! 680 lóerő! 
Ehhez szükség volt némi F1 technológiára is, amit házon belül intéztek és az elektromos turbó mellett egy elektromos motor is helyet kapott a hátsó tengelynél. 
Az M139 kódjelű motor 476 lóerőt és 545Nm-t produkál, ehhez pedig hozzájön az elektromos motor 204 lóereje. Az erő 9 fokozatú automata váltón keresztül jut el mind a négy kerékhez. 
Azonban az önjelölt driftbajnokoknak sem kell elszomorodni, mert 8 vezetési mód áll rendelkezésre és ezek között van kimondottan Drift mód is! 
A száguldásnak 280 km/h-nál van vége, de biztosak lehetünk benne, hogy amint a szakértő tunerek hozzányúlnak, csúnya számok fognak napvilágot látni! 
 
A technika durva az autóban, a felszereltség szokásosan minden képzeletet felülmúl, már csak az a kérdés, hogy meg tudunk-e barátkozni a négyhengeres motor hangjával és magával a létezésével? 
Az új generáció biztosan, de mi van velünk, régivágású benzinvérűekkel? 
 
Írjátok meg kommentben!