Még mindig nem nyitott meg az idei SEMA Show, Lamboboy-nak köszönhetően azonban már egész korrekt képet kaphatunk róla, mi is várható idén a világ legnagyobb autós háttéripari seregszemléjén. A rendezvény minden évben meghatározó állomás az elkövezkezendő szezon(ok) tuning trendjeit illetően is, nem csak Amerikát illetően.



Ami már első blikkre látszik, hogy bodykitek terén ez az év is a Liberty Walk és a Pandem kitek egyre komolyabb csatározásáról fog szólni. Bevonatok szempontjából újra reneszánszukat élik a flip-flop árnyalatok, viszont ezúttal már nem fényezés, hanem fólia alapon. A karbonozás - valamint karbon kiegészítők - pedig továbbra is rendkívül népszerűek, a klasszikus kivitel mellett viszont egyre nagyobb teret hódit a nyers (forged) design is, mindenféle színkombinációkban.



Ami még érdekes változás, hogy érezhetően több olcsóbb modell is feltűnik a felhozatalban, mint tuning- és kiállítási autóalap. Bizonyára a válságnak is van köze hozzá, de a felső kategóriás, drágább gépek, amelyekből régebben itt Powel-tavat lehetett rekeszteni, idén mintha kikopóban lennének - de tegyük hozzá, még nem láttuk a teljes repetoárt.



Az pedig már tavaly sem volt újdonság, hogy egyre több az átépített eletromos vas. Főleg természetesen Teslák, de népszerű pl. a Ford F150 Lightning truck is. Belső égésűek terén az új Corvette a sláger, na és persze az új Supra.



Egy valami változott még - szerencsére pozitív irányban - ez pedig az általános hangulat a show résztvevői között. Az elmúlt évek - és tegyük hozzá, a jelenlegi is ideérthető - viszontagságos időszakát követően, láthatóan hatalmas öröm mindenkinek, hogy ez a show ilyen szinten, kvázi visszaesés nélkül létre tud jönni idén. Különösen nagy megbecsülés övezi a nemzetközi résztvevőket - kiállító és média egyaránt - ők azok, akikből viszont lényegesen kevesebb lesz idén.



Na, de nyitás után okosabbak leszünk! Addig is csekkoljátok folyamatosan bővölő - már most több száz képes - galériánkat, ahová a bepakolás során készülő kémfotóinkat töltjük fel.

Forrás: Carstyling.hu