Miért szereted a BMW-t?

Van, aki örökölte ezt a szenvedélyt, mert apjától látta, hogy csakis bajor vasak állnak a ház előtt. Más egyszer kipróbálta és nem tud szabadulni az érzéstől, amit a kék-fehér márka nyújt, és itt most nem az asztmás bagoly huhogására emlékeztető húzott 30d tulajokról beszélek, akik 400+ ezer km-t futott motorjaikkal elhiszik, hogy versenyautóban ülnek, hanem azokra, akik egyszer kipróbáltak egy valóban sportos modellt és nem akarják elengedni a nyomatékos motor-hátsókerék hajtás párost, valamint a kiváló vezetési élményt és kényelmet. (Igen, nagy BMW rajongó vagyok…)
Illetve vannak azok, akik véletlenül keveredtek egy BMW kormánya mögé és megtetszett az utastér, hogy minden kézre áll, hogy biztonságosan el lehet jutni az autóval egyik pontból a másikba, de ehhez lehet, hogy szükség volt arra is, hogy előtte egy másik gyártó autójában csalódjon az ember.
Persze azt se felejtsük el, hogy a BMW sem a világ legjobb autója és az újabb modellek éppen annyi bosszúságot tudnak okozni, mint amennyi örömöt, de ez már egy másik sztori.

Jedh apai ágon örökölte a BMW szeretetet és ez vezetett oda, hogy néhány átlagos modell után, megvehette álmai autóját, egy F80 M3-at. Az F80/82 széria sokak szerint az utolsó szép modellek közé tartozik, amivel mondjuk nehéz vitatkozni. Jedh nem tervezett óriási dolgokat (ezt a szöveget ismerjük) pár karbon kiegészítő, kis csüccs, valami sportos felni és nagyjából ennyi szerepelt a listán. Aztán jobban körülnézett a neten és rájött, hogy mindenki ugyanazt az irányt követi, amitől szinte csak színben különböznek az autók és kicsit unalmassá válnak. Jedh pedig nem akart unalmas autót, úgyhogy amikor elkezdett kiegészítőket keresni, a Vorsteiner és PSM szetteket ki is zárta és inkább kicsit japán vonal felé vette az irányt.

A Silverstone II színű autón rögtön feltűnik a légbeömlőkkel/hűtőnyílásokkal gazdagon ellátott, karbon, Varis motorháztető és ha lejjebb csúszik a tekintetünk, akkor meglátjuk a Laptorr toldatot. Apróság, de az IND kínálatából származó szélességjelző és hátsó prizma takarók egységesebb megjelenést biztosítanak. A visszapillantók háza természetesen karbon és az M Performance kínálatából származik. A 3D Design-tól érkeztek a küszöbök és a hátsó szárny, hátul pedig M Performance karbon diffúzor és Varis, karbon „tálca” zárja a sort.

Lehet meglepő, de az is lehet, hogy teljesen elfogadott, de az autó alatt Airlift Performance levegős rendszer dolgozik. Azért nem szabad felhorkanni, mert az Airlift olyan rendszereket gyárt, amik tökéletesen működnek forszírozott körülmények között is, de közben megadják a lehetőséget a páváskodásra is, amikor földre engedjük az autónkat. Jobb választás talán nem is létezik. A kerékjáratokban forgó, kék felnik Advan GT görgők, elöl 9,5, hátul 10,5x19 méretben és 265/35 valamint 295/30-as Toyo R888R gumikkal szerelték őket.

A 3 literes S55B30 Titanium légszűrőket, csöveket, leömlőket, Bimmercircuit, teljesen egyedi, egyforma hosszúságú kipufogórendszert, BM3 Stage 2 programozást kapott, valamint néhány karbon kiegészítőt. A váltó megkapta a GTS változat szoftverét. A teljesítmény, kellemes, 540 lóerő és 786Nm.

Az utastérben egyértelműen a karbon hátlapos ülések a legfeltűnőbbek M csíkozással, de ott van még a karbon váltókar, a digitális műszerrel ellátott, karbon kormány és ami talán kicsit szokatlan lehet, a kék műszerek, M1/M2 és Start gomb.

Nem egy átlagos M3 született meg Jedh kezei között és jó látni, hogy valaki merészebb változtatásokat is bevállal egy ilyen, alapból is dögös autó esetében.

További képeket IDE KATTINTVA találtok!