A magyar autópályák idei árai

Bár az úthasználati jogosultságok zömét már akár a tárgyhó előtti év decemberében be lehet szerezni, a legtöbb autós az új év elején keríti sorra a vásárlást. Ha te is közéjük tartozol, jó helyen jársz: cikkünkben megtalálod a legfontosabb információkat, változásokat, illetve persze magukat az árakat.

A 2023-as árazás érdekessége, hogy az egyes matrica típusok nem egységesen drágultak. Míg az éves országos és éves megyei konstrukciók ára 5%-kal emelkedett, addig a rövidtávú megoldások 20-73%-kal kóstálnak többet. Ez pedig a legtöbb autósnál a hosszútávú útdíjhasználati jogosultságok felé billenti a mérleget, hiszen a D1 kategóriában például a havi és az éves megyei matrica között anyagilag már alig van különbség, időbeni érvényességet tekintve viszont az utóbbival sokan jobban járnak. De ne szaladjunk ennyire előre.

A változások között azt is meg kell említenünk, hogy a megyei autópálya-matrica 2023. január 1-én nevet váltott: az Alaptörvény 11. módosítása értelmében megyéinket már a vármegye elnevezés illeti, így az éves megyei autópálya-matrica is éves vármegyei megjelöléssel vásárolható. Maga az úthasználati jogosultság nem változik. Továbbra is a vármegye valamennyi fizetős útjára (a szomszédos vármegyék első lehajtójáig) érvényes, a megvásárlás dátumátók 2024. január 31-e éjfélig. Nézzük az árakat!

A hazai fizetős utak matrica típusaiban és díjkategóriáiban nincs változás. A gépjárművednek és utazási célodnak megfelelő konstrukciót az alábbi – áfával már terhelt, azaz bruttó – összegekért vásárolhatod meg.

  Országos Megyei
E-matrica
díjkategória
Heti (10 napos) Havi Éves Éves
D1M 2 750 Ft 4 450 Ft 49 190 Ft 5 720 Ft
D1 5 500 Ft 8 900 Ft 49 190 Ft 5 720 Ft
D2 8 000 Ft 12 600 Ft 69 830 Ft 11 450 Ft
B2 17 730 Ft 25 150 Ft 228 850 Ft 22 890 Ft
U 5 500 Ft 8 900 Ft 49 190 Ft 5 720 Ft


Drágulás történt a pótdíjak esetében is. Ha érvényes autópálya-matrica nélkül utazol díjköteles szakaszon, a következő büntetésekre számíthatsz:

  • D1 és D2 díjkategóriában az alap pótdíj (60 napon belüli fizetés esetén) 18 750 Ft,
  • D1 és D2 díjkategóriában az emelt pótdíj (60 napon túli fizetés esetén) 74 970 Ft,
  • B2 díjkategória alap pótdíja (60 napon belüli fizetés esetén) már 84 330 Ft,
  • B2 díjkategória emelt pótdíja (60 napon túli fizetés esetén) pedig 337 290 Ft.
     

Érvek az országos éves matrica mellett

Persze nem állítjuk, hogy kivétel nélkül mindenkinek ez a lehetőség a legjobb, ám érdemes idén a vásárlás előtt kicsit jobban átnézned a számokat és átgondolnod az évet. Most ugyanis nem éri meg rutinból dönteni, hiszen a heti (10 napos) és havi jogosultságok arányaiban jóval drágábbak lettek, sokkal hamarabb éri meg az akár 13 hónapig használható éves megoldás. Az anyagi vonzat mellett azonban más előnyök is járnak az egész ország területére szóló autópálya-matricával.

Egyszeri vásárlással 13 hónapra letudod az autópálya-matrica kérdést, egész évben gondtalanul utazhatsz, tudván, hogy Magyarország teljes úthálózatát bármikor, bárhol használhatod. Nem kell tartanod attól, hogy a sok visszaszóló szelvény elveszik, és egy ellenőrzés során megbüntetnek. Így lesz gondtalan az autózás – egész évben!