„Veszek már valami romot, amiből felhasználok néhány alkatrészt a már meglévő projektemhez!”

Ismerős mondat? Az a szitu is ismerős, amikor a frissen vásárolt „alkatrésszel” mész haza és rájössz, hogy ez amúgy rohadt jó kocsi? Sam pontosan így járt, amikor megvette a képeken látható S124-et, hogy abból a dízelmotorok 2JZ szívét, az otthon letámasztott, Land Rover Defender orrába beépítse, de a hazaúton megkedvelte a Mercedest. Persze amikor alánézett és csavarhúzóval ellenőrizte az autót alját, hamar rájött, hogy ide kicsit több kell majd pár réteg rücsinél, úgyhogy kezdésként felújították az autó alját. Ezzel együtt a futómű alkatrészeket is kicserélték, valamint a fékrendszer is teljes felújításon esett át. Gyors műszaki vizsga és jöhetett a következő lépés, a gyári automata váltó cseréje egy korszerűbb darabra. Az 5 sebességes váltó egy E320 CDI alól érkezett és egyéni vezérlőt is kapott, így lehet a kormányon látható váltófülekkel pakolni a fokozatokat, illetve egyéb beállításokat is lehet eszközölni, ami elég jó fícsör egy ilyen autó esetében. Ehhez még hozzájön az automatikus differenciálmű (ASD) aminek segítségével egész jól lehet sederni vagy körforgalomban keresni a megfelelő kijáratot perceken keresztül. Ez egyébként tök jól hangzik és látjuk magunk előtt, ahogy Sam vihogva csapat a kanyarban, azonban a boldogságnak egy kopogó hang vetett véget, ami a motortér felől érkezett.

Sam viszont nem az a típus, aki megijed egy kis kihívástól, sőt! A lehetőséget látta meg a dologban és rögtön beújított egy másik OM606 motort, csak éppen még beépítés előtt szétszedte és mindenből egy picit nagyobbat szerelt bele/rá, hogy legyen elegendő erő, majd a korábbi váltót is száműzte és helyére, kis módosítással, E55 AMG egységet szerelt fel, ami jobban bírja a strapát. Nagyjából ekkor került beépítésre az Airlift Performance levegős rendszer, OCD lengőkarokkal, Bilstein B8 gátlókkal, a rendszer elemei pedig a csomagtérben kaptak helyet, süllyesztve. Ekkor már az is egyértelmű volt, hogy nem lehet akármilyen kerék az autó alatt, csakis BBS RS! Az RS326 szett 8,5 széles volt körben, de szétkapták és az új peremeknek köszönhetően, elöl 9, hátul 10x17 szélesek és 205/40, illetve 215/40 gumikkal szerelték őket.

Miközben a további képeket nézegetitek IDE KATTINTVA, felmerül a kérdés, hogy mik azok a felületi rozsdák az autón? Tudni kell, hogy ez nem showcar és Sam napi szinten használja az autót. Számára ilyen a tökéletes #daily és nem érdekli, ha egy találkozóra nem válogatják be, vagy nem térhet haza valamilyen díjjal, mivel ezek a dolgok totál hidegen hagyják. Élvezi az autóját, amin van hiba bőven, de még így is durva a megjelenése. Én ezzel a hozzáállással tudok azonosulni. 





 

 

Forrás: Rollhard