Megkockáztatom, hogy a Honda modelleknek azok a tulajok rontották a hírnevét, akik krumpliágyúval felszerelt shitboxokkal terrorizálják lakókörnyezetüket és igyekeznek tönkre tenni kisebb parkolós összejöveteleket. (Bár ez a jelenség más autómárkák tulajainál is előfordul). Azonban van a Hondáknak egy olyan tulajdonsága is, amikkel pályanapokon lehet jókat autózni. Könnyű kaszni, pörgős motor mi kell még?

Véleményem szerint a kicsit szögletesebb, korábbi generációs CRX alkalmasabb csapatásra, de azért a Del Sol sem okoz csalódást forszírozott körülmények között, főleg azért, mert nagyjából ugyanolyan, mint a Civic vagy éppen Integra, csak éppen elérhetőbb áron. Egyedül talán a targa tetőt mozgató elektronika lehet kizáró ok arra, hogy igazi pályagép legyen a CRX, viszont Rob autójából ez pont hiányzik, szerencsére!

Kezdetben egy Milano piros, keveset futott, teljesen gyári állapotú gép volt ez is, ztán az elmúlt 7 évben átalakult valami mássá. A piros színt Audi Ibis fehér váltotta, amit a fekete lökhárítók, küszöbök, karbon motorháztető és csomagtérajtó töri meg. A 15-ös Yokohama Advan RG felnik is Audi színben pompáznak, egészen pontosan Misano Red árnyalatot kaptak, ami tökéletesen passzol a bukócsőhöz is. Az első felnik mögött 6 dugattyús K-Sport fékek lassítják az autót. Elöl egyébként van egy toldat, tovább haladva ott vannak a már említett küszöbök, hátul pedig a TVR Sagaris-ról ismerős hátsó szárny zárja a sort. A futóműnél, állítható Meister R, Hardrace, DC2 Type-R alkatrészek jelentik a változást és szintén DC2-ből érkezett a kormánymű is. Az utastérben található bukócső mellett, Motordrive ülések, TRS biztonsági övek, Hybrid Racing váltó, Personal Kingston kormány jelentik a változást, illetve ott van még a Wilwood fékerőszabályzó, AEM és Stack műszerek. Mivel egyedi ajtókárpitok váltották a gyári darabokat, ezért az ablakemelő kapcsolója is új helyre költözött, csakúgy, mint az akkumulátor is.

A motor egy B16A2 volt megpiszkálva, szép trombitákkal, de aztán viszonylag hamar megadta magát a hengerfejtömítés, meg aztán nem is volt olyan erőben, mint Rob elképzelte, úgyhogy annyira nem is bánta a dolgot és JDM B16A került beépítésre. Miért nem K motor? Mert Rob szereti ennek a motornak a hangját és karakterisztikáját. Beépítés előtt a motorteret is kipucolták kicsit, hogy ne kelljen szégyenkezni, ha kinyitja a géptetőt. Pontos teljesítményadatok nincsenek, de igazából nem is számít, mivel Rob tökéletesen elégedett a kocsival.

Hogy mit hoz a jövő? Még a tulaj sem tudja. Most élvezi, hogy működik a technika és kihasznál minden percet, hogy használhassa.

További képeket IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Speedhunters