Május utolsó hétvégéjén került sor a BoombASStic! produkció idei első nagy szabadtéri dobására, a már mindenki által jól ismert Drift After Dark éjszakai autós-partizós sorozat nyitányára.

Cirka másfél hónappal a Studio-ban megejtett buli után a szervezőcsapat ismét visszatért a gyökerekhez. Ahogyan a legelső, valamint számos azt követő alkalommal, újra a visontai Brezova-tanya gokartpályája fogadta a driftre és az elektronikus zenére kiéhezett közönséget.

A látványban, hangban és legfőképp hangulat verhetetlen bulit ezúttal turbó módba kapcsolták a szervezők: láthatóan szinte mindenben sikerült fejlődni az eddigiekhez képest.

A Gokartland keskeny, rendkívül technikás pályáján csaknem 40 hazai driftautó rótta a köröket a nézők nagy örömére, közülük pedig szinte bármelyikbe be lehetett ülni egy drift taxizás erejéig. A technikai sportok szerelmesei Supermoto, quad és természetesen gokart futamokat is megtekinthettek, az extra meglepetést pedig a Gender Racing Renault formaautójának körei jelentették. A csapat egyébként nem csak az autóval, de a komplett versenykamionnal is felvonult a helyszínen.

A rengeteg versenyző miatt a tuningra kihegyezett rész zöme ezúttal a leghátsó parkolóba szorult, itt azonban a Dreambox csapatának köszönhetően hangnyomás- és kipufogóhang-mérés folyt, tegyük hozzá, a múltkori kis színpadon túltevő diszkós hangzásban és hangulatban. A zene csak a mérések idejére halkult le, egyébként hajnalig folyt a buli, amire sokan szépen rá is töltöttek az éjszakai hidegben :)

Az autós kiállítók másik fele a pálya bejárata körül sorakozott fel, magunkon kívül a Gálffy Tuning, a DF Mustang és a National Tuner Club autóit láthattuk, nem utolsósorban pedig egy Rat Rod-ot, ami egy ízben a pályán is megmutatta magát.

A nagy létszámú mezőnnyel, tűzijátékkal, tűzzsonglőrökkel és egyéb show-elemekkel tűzdelt versenyzői felvonulás talán sosem volt ennyire a látványra kihegyezve, mint most. Mindezt az AMTS-ről is ismert Demény-team színvonalas bemutatói zárták, a taxizás viszont még jó sokáig folytatódott.

A csajos vonalat ezúttal is a MЁD angels lányai képviselték, na meg voltak celebek is, talán az Éjjel-nappal Budapest szereplői közül. Ha pedig már itt tartunk, a bekötőút egyik beengedőpontjánál meglepve fedeztük fel a konkurens adón futó Bűnök és szerelmek régi Sheriff-jét is.

A rendezvényhez egyedül az időjárás nem volt most kegyes, rögtön a délután 4 órás kezdést egy jókora zuhé követte, a nedves pályán pedig volt aztán volt csúszkálás és kipördülés rendesen. Bár hála az esőt követő napos időnek, a beton gyorsan felszáradt, estére viszont bántóan hideg volt már a helyzet odakint.

Mindezek ellenére a tömegre így sem lehetett panasz, ahogy a pilóták és a fellépők, láthatóan a nézők is imádják ezt a közeget. Várjuk a folytatást - de azért remélhetőleg pár fokkal barátságosabb hőmérséklet mellett. Kérjük a kedves szervezőbácsikat, hogy intézkedjenek majd ez ügyben ;)